Az újabb IMF tárgyalási kudarc lehetőségének hírére délelőtt heves gyengülésbe kezdett a forint kurzusa az euróval szemben. Az árfolyam október 19-én még leszúrt a több éve érvényes forintgyengülést jelző trendvonal alá, s megközelítette a 275 forintos szintnél húzódó erős támaszt, ám onnan elpattant, s 285 forint fölé emelkedett.

Bár a mostani fejlemény az 50 napos mozgóátlag felfelé történt kereszteződésével együtt igen kedvezőtlen, elvileg erősnek tűnő ellenállások várhatják felfelé a kurzust. A 200 napos mozgóátlag ugyanis 288 forint körül helyezkedik el, felette pedig fontos szint a 290 forintos régió, amelyet korábbi csúcsok és egy csökkenő trendvonal is erősít. Ha tovább folytatódna a magyar deviza gyengülése és szignifikáns 290 forint feletti zárás következne be, akkor a 300 forint feletti szintekig komoly ellenállással nem kellene megküzdenie az árfolyamnak.

Kép: Alfatrader

A keresztárfolyam egyelőre nem tudott kiszakadni abból a háromszögből, melynek felső szélét a január óta tartó forinterősödéshez tartozó trendvonal, valamint a korábban már említett, hosszabb távú forintgyengülést jellemző trendvonal alakított ki.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!