Az első félévi adózott eredmény 154,5 milliárd forint volt az idén, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Az elemző előrejelzéséből képzett konszenzusos várakozás mintegy 81,6 milliárd forintos negyedévi adózott profit volt.

A bank jelentésében közölte: a konszolidált korrigált adózás utáni eredmény a második negyedévben 90,8 milliárd forint volt, ami 15 százalékkal haladja meg az előző negyedévit, 16 százalékkal az egy évvel korábbit.

Az OTP csoport első félévi konszolidált korrigált adózott eredménye 170,1 milliárd forint, 17 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A csoport összes bevétele 219,9 milliárd forint volt a negyedévben, 7 százalékkal haladta meg az előző és 8 százalékkal az egy évvel korábbi negyedévét. A féléves bevételek egy év alatt 8 százalékkal, 426,2 milliárd forintra emelkedtek.

A működési kiadások a második negyedévben 121,3 milliárd forintot, az első félévben 234,8 milliárdot tettek ki, ami mindkét esetben éves alapon 13 százalékos növekedésnek felel meg.

A kockázati költségek negyedéves összehasonlításban 60 százalékkal, 2,0 milliárd forintra nőttek a június végéig tartó időszakban, ez éves szinten 79 százalékos mérséklődés. Az első fél évben 85 százalékkal, 3,3 milliárd forintra estek vissza a bázisidőszakhoz képest.

Az eredménysorok éves alapú alakulásánál célszerű figyelembe venni, hogy a 2017 első félévében a horvát Splitska banka esetében csak kéthavi eredmény-hozzájárulás jelentkezett, emellett az ukrán hrivnya, valamint az orosz rubel féléves átlagárfolyama a forinthoz képest 9, illetve 11,4 százalékkal gyengült egy év alatt - közölte a bank.

A negyedéves konszolidált korrigált eredményhez a csoport magyarországi alaptevékenysége, az OTP Core 56,2 milliárd, a bolgár DSK Bank 12,8 milliárd, az orosz leányvállalat 5,6 milliárd, az ukrán 5,4 milliárd, a horvát pedig 4,5 milliárd forinttal járult hozzá. A szerb leányvállalat 0,9 milliárd forintos nyereséget, a montenegrói 0,6 milliárd forintos profitot, a szlovák érdekeltség 0,8 milliárd forintos veszteséget, a román bank 0,1 milliárd forintos veszteséget szenvedett el a második negyedévben.

Az OTP Core az első félévében 95,4 milliárd forintos korrigált profitot ért el, amely 6 százalékkal meghaladja a bázisidőszakit. A féléves eredményben bekövetkezett javulás mögött a mérséklődő működési eredmény és a magasabb összegű pozitív kockázati költség álltak a jelentés szerint.

Csoportszinten a kamat és a nettó díjbevételek 7 és 6 százalékkal emelkedtek éves összehasonlításban a második negyedévben, míg az előző negyedévhez képest 2 és 14 százalékos volt a növekedés.

A csoport mérlegfőösszege a negyedévben 5, éves összevetésben 17 százalékkal, 14 213,4 milliárd forintra nőtt. A hitelállomány 5 és 15 százalékkal, 7 737,8 milliárd forintra, a betéteké 1 és 14 százalékkal, 10 870,3 milliárd forintra gyarapodott.

A 90 napon túli késedelmes hitelek aránya 8,1 százalékra csökkent, a késedelmes hitelek állománya pedig a pénzintézet jelentése szerint mindössze 8,2 milliárd forinttal nőtt.

A csoport közölte: a változatlanul kedvező makrogazdasági környezet egyik legkézzelfoghatóbb jele a kockázati profil folytatódó javulása.

Az OTP részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír záróára csütörtökön 10 690 forint volt, 40 forinttal magasabb az előző napinál. Az elmúlt egy évben az OTP-részvények legmagasabb árfolyama 11 780, a legalacsonyabb 9 510 forint volt.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!