Az OMV értékesítési árbevétele 15 százalékkal 35,9 milliárd euróra csökkent 2014-ben, üzleti eredménye (EBIT) 59 százalékkal 1,054 milliárd euróra esett, nettó nyeresége pedig az egy évvel korábbinál kétharmadával alacsonyabb, 613 millió euró lett. A részvényesekre jutó nyereség alap 357 millió euróra csökkent 1,162 milliárd euróról.

A negyedik negyedévben a konszern nettó eredménye 344 millió euró veszteségbe fordult az egy évvel korábbi 59 millió euró nyereségből. A tavalyi negyedik negyedévben az üzleti eredmény is 424 millió euró mínusz lett a 2013 negyedik negyedévi 99 millió euró többlettel szemben, az értékesítési árbevétel pedig 26 százalékkal 7,7 milliárd euróra csökkent 10,4 milliárd euróról.

Az igazgatótanács a tavalyival megegyező 1,25 eurós osztalék kifizetésére tesz majd javaslatot a részvényesek közgyűlésének.

Az OMV szénhidrogén-kitermelése tavaly 8 százalékkal napi 309 ezer hordó olaj-egyenértékre emelkedett, elsősorban a norvégiai mezők hozamának köszönhetően. A norvégiai mezők tavaly napi 35 ezer hordóval járultak hozzá az OMV teljes termeléséhez. A negyedik negyedévben 318 ezer hordó olaj-egyenérték volt az OMV szénhidrogén termelése, 15 százalékkal magasabb, mint 2013 negyedik negyedévében.

Az átlagos olajár az OMV üzletében tavaly 9 százalékkal hordónként 91,34 dollárra csökkent a 2013-as 108,84 dollárról, a 2014 negyedik negyedévben pedig 30 százalékkal 69,84 dollárra az egy évvel korábbi 100,21 dollárról.

Az alacsonyabb olajár viszont javította az OMV finomító és termékértékesítési üzletágának a nyereségességét, ahol a negyedéves nettó eredmény duplájára, 187 millió euróra emelkedett, az éves pedig 9 százalékkal 503 millió euróra - mutatott rá Oleg Galbur, a Raiffeisen Centrobank elemzője.

A készlethatásoktól megtisztított üzleti eredmény (CCS EBIT) tavaly 15 százalékkal 2,238 milliárd euróra csökkent, a részvényesekre jutó CCS nettó eredmény pedig 2 százalékkal 1,132 milliárd euróra emelkedett.

A negyedik negyedévben a CCS EBIT 23 százalékkal 545 millió euróra emelkedett. A Reuters hírügynökség felmérésében elemzők 487 millió euróra számítottak. A részvényesekre jutó CCS eredmény duplájára, 348 millió euróra emelkedett. Elemzők 199 millió euróra számítottak.

"Jó üzleti eredményt sikerült elérni tavaly az ágazat zavaros helyzete, az év második felében felére csökkent olajár, illetve a líbiai és jemeni biztonsági problémák ellenére is" - jelentette ki Gerhard Roiss vezérigazgató az éves eredmény beszámoló alkalmából.

Az OMV az idén hordónként 50-60 dolláros Brent olajárra számít. Gerhard Roiss megfogalmazása szerint a társaság "fit for fifty", azaz 50 dolláros olajár mellett még nyereséges. Ehhez azonban "minden euró kiadását háromszor is meg kell gondolnunk" - hangsúlyozta. Az OMV tőkeberuházásait ezért az idén 2,5-2,8 milliárd euróra korlátozza az eredetileg tervezett 3,9 milliárd euróról.

Az OMV átmenetileg jegeli szénhidrogén-kitermelésének 2016-ig napi 400 ezer hordó olaj-egyenértékre növelését előirányzó tervét is. Termelése az idén várhatóan napi 300 ezer hordó lesz. Jaap Huijskes termelési igazgató az elkövetkező 3-4 évben a kitermelés napi 80 ezer hordóval való növelését tartja reálisnak. Gerhard Roiss vezérigazgató megerősítette azonban, hogy a kutatási-termelési "upstream" tevékenység hosszú távon változatlanul fontos elemét képezi a cég stratégiájának.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!