A hét első napjaiban rövid időre átlépte a bűvös 12 ezer forintos álomhatárt az OTP részvényei a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Ha valaki kedveli a számmisztikát, akkor ennek a szintnek különös jelentősége van.

Ez az árfolyam ugyanis pont a tízszerese annak, amennyibe az OTP részvények 1995-ös tőzsdei bevezetésüket megelőző kibocsátásukkor kerültek, akkor 1200 forint volt a kibocsátási árfolyam (a hazai befektetők egyébként a kedvezményes jegyzésben 1080 forinton vásárolhattak akkor a bank részvényeiből). Mivel időközben volt egy egy a tízhez arányú részvényfelaprózás is, ezért hétfőn az OTP részvények pont a százszorosát érték annak, amennyibe a kibocsátásukkor kerültek.

Azonban bármennyire is jó befektetésnek tűnik utólag az OTP, a Marketwatch-on nemrég megjelent összesítés szerint még ezekkel a kiváló számokkal alaposan le van maradva az amerikai tőzsdék nagyágyúihoz képest. Még akkor is, ha az OTP-nél figyelembe vennénk az időközben kifizetett osztalékokat is, amely forintban számolva a kibocsátási árhoz képest nem 100, hanem 115-szörös hozamnak felelne meg.

Egyrészt mert az OTP-részvények kibocsátásakor a dollár forintárfolyama 130 körül járt, míg jelenleg valamivel 280 alatt van a kurzus. Így a forintban elért brutális nyereség dollárban már jóval kevesebb. Ha valaki 100 dollárt akart volna a bankrészvények vásárlására fordítani 1995-ben, akkor azon elvileg 10,81 darab részvényt vehetett volna, amelyek értéke jelenleg a részvényfelaprózást is figyelembe véve mostanra mintegy 4647 dollárra emelkedett volna.

Kép:

Ha ezen az alapon nézzük, akkor a Marketwatch-on megjelent, a howmuch.net által készített grafikon alapján a kiválasztott nagy amerikai cégek közül az OTP megelőzné a Google, anyavállalatát, az Alphabetet. Ha annak a 2004-es első nyilvános kibocsátásán költött volna el 100 dollárt részvényvásárlásra, akkor az ott megvett részvények (szintén osztalékfizetést figyelmen kívül hagyva) jelenleg 2400 dollárt érnének.

Az összes többi kigyűjtött nagyobb cég ennél jobb befektetés volt. Például a Netflix 2002-es kibocsátásán elköltött 100 dollár most 33 300 dollárt érne. Az összeállított toplistát a Nike vezeti, a sportszergyártó cég részvényeire 1980-ban kifizetett 100 dollár mára több mint 6 millió dollárt ér.

Az összehasonlítás ezen az alapon természetesen nem teljesen fair, mivel nem veszi figyelembe az időtényezőt. Dollárban egyébként az induló befektetés 46-szorozása 24 év alatt azt jelenti, hogy kamatos kamattal számolva éves szinte 17 százalékos hozamot lehetett az OTP-papírokkal elérni.

Az amerikai lista érdekessége, hogy az első helyezett cégek között nem szerepelnek a nagy technológiai vállalatok. Igaz, az az Amazon részvényes, akinek az 1997-es kibocsátáson sikerült vásárolnia ezen valószínűleg nem búslakodik, hiszen befektetésének értéke 1200-szorosára emelkedett azóta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!