A vezető részvények közül az OTP árfolyama a 10 ezer forintos szintet próbálhatja meg visszaszerezni. A Mol árfolyama támasz közelében zárt, így amennyiben a kurzus nem töri le ezt a szintet, akkor a 2800 forint közelében található ellenállás felé veheti az irányt.
A Richter árfolyama előtt a 7580 forintos szint képez ellenállást; a Magyar Telekom részvénye pedig a 410 forintos szintet veheti célba - jegyezte meg.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 306,03 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 41 779,48 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,59 százalékkal 2700 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 386 forinttal, 3,75 százalékkal 9904 forintra esett, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 409 forintra gyengült, forgalma 83,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 2,74 százalékkal 7490 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,07 százalékot, 2,61 pontot emelkedve 3950,99 ponton fejezte be a kereskedést, 10,247 milliárd forintos forgalomban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb

Csodaszerként árulják, de csak még betegebb lesz tőle

Százával dőltek össze a házak a Magyarországot is érintő földrengésben

Börtönbe kerülhet, aki éjjel egynél több utast szállít

A magyarok kétharmadának nincs 50 ezer forintja se a váratlan kiadásokra
Több mint 20 százalékkal drágult minden egy év alatt
