Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Számomra nem kérdéses, ha nem sikerül véghez vinnünk az adóreformok elfogadtatását, akkor komoly negatív fordulatra lehet számítani és elveszíthetjük az elmúlt időszakban elért nyereségek nagy részét a tőzsdén - mondta Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a Politicónak a Fekete hétfő 30. évfordulója alkalmából adott interjújában a CNNMoney szerint.

Mnuchin figyelmeztetése szerint - amely igencsak szokatlan egy hivatalban lévő pénzügyminiszter részéről - ez azt jelentené, hogy a Dow Jones Industrial Average több ezer pontot is eshetne.

A vezető amerikai részvényindex tavaly ősz óta több mint 5000 pontot emelkedett, s nemrég lépte át a 23 000 pontos szintet. Donald Trump amerikai elnök az elmúlt időszakban nem egyszer használta ki a tőzsde szárnyalását önmaga népszerűsítésére, s nyilatkozott úgy az elmúlt időszakban, hogy ez az általa szorgalmazott változtatásoknak a köszönhető.

Mnuchin szerint a részvénypiacok már beárazták azt, hogy a vállalatok számára kedvező adóreformot sikerül keresztülvinni, s nem kis részben ennek is köszönhető az emelkedés. Úgy véli, az árak még magasabbra emelkedhetnek, ha végre sikerül elfogadtatni a tervezett reformokat.

Az összefoglaló elismeri, hogy a Trump által ígért komoly adócsökkentések és a tervezett dereguláció komoly szerepet játszott a választásokat követő hetek emelkedésben. Ugyanakkor azt már kétségbe vonja, hogy a teljes emelkedés kizárólag ennek lenne köszönhető, abban szerepet játszottak az amerikai cégek erős profitjai, a javuló gazdasági növekedés és az elképesztően alacsony kamatkörnyezet is.

A cikk szerint ha csak az adóreform miatt emelkedett volna a piac, akkor idén tavasszal már egy komolyabb esésnek is be kellett volna következnie, amikor kétségessé vált azok végrehajtása. Ezt egyébként lehetett is érzékelni, a befektetők érezhetően eladták az adóreformból esetlegesen profitáló, magas effektív adókulccsal rendelkező cégek részvényeit. A piac egésze azonban eközben is tovább emelkedett. Csak az utóbbi időszakban vált érzékelhetővé, hogy a piac ismét kezdett hinni a reformokban, s ennek megfelelően emelkedni kezdtek a változtatások várható nyertesei, a kisebb kapitalizációjú részvények, illetve a jelenleg magas adókulccsal adózó nagyobb cégek papírjai.

Sam Stovall, a CFRA Research vezető befektetési stratégája szerint az adóreformok ígérete valóban javította a befektetői hangulatot, azonban szerepe nem összemérhető azzal, ami alapvetően meghatározza a piaci folyamatokat, ezek pedig a fundamentumok, a vállalati nyereségekkel kapcsolatos várakozások. Ezekbe ugyanakkor az adóreformok még nem épülhettek be, hiszen részleteik mindez idáig nem voltak ismertek.

A cikk idézi az E-Trade befektetői felmérését is, amely szerint a megkérdezettek mindössze 32 százaléka gondolta úgy, hogy Trump elnök és a jelenlegi kormányzat szerepet játszik a mostani bikapiacban. A válaszadók 61 százaléka ezzel szemben úgy vélte, az amerikai gazdaság jacvuló teljesítménye hajtja felfelé az árfolyamokat, 45 százalékuk szerint a cégek javuló eredményei, s 40 százalékuk szerint pedig egyes szektork kiemelkedő teljesítménye áll a rally mögött.

Pont emiatt Stovall nem fél attól, hogy a törvényhozó kongresszus negatív hozzáállása piaci összeomláshoz vezetne. Ha nem jönne össze az adóreform, az okozhatna egy kisebb visszaesést, korrekciót a piacon, azonban nem hiszem, hogy egy új medvepiac kiváltó oka lehetne - tette hozzá a szakértő.

Mnuchin nyilatkozatára mindenesetre sokan felkapták a fejüket, már csak azért is, mert hivatalban lévő pénzügyminisztertől általában a fogyasztói és a befektetői bizalom növelését szolgáló nyilatkozatok a megszokottak, nem pedig olyanok, amelyben tőzsdei összeomlással riogat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!