Az 1930-as években Ralph Nelson Elliott a tőzsdei árfolyamgrafikonok elemzése során felfigyelt arra, hogy a tőzsdei trendek és fordulók jól beazonosítható minták mentén szoktak bekövetkezni.

A minták jelentős hasonlóságokat mutattak, bár az időbeli lefolyásuk és az árfolyammozgások nagysága szerint eltérőek voltak. Ezek alapján alakult ki a mai nap csak hullámelméletként aposztrofált jelenség, ahol az alacsonyabb elemzési idősíkokon megjelenő minták a hosszabb távú képet is alakítani tudják, egy jól körülírható struktúra mentén.

Ennek megfelelően az Elliott-hullámokat egy jól alkalmazható előrejelző modellként is szokták nevezni, habár tőzsdéről beszélvén itt is inkább a valószínűségekről érdemes beszélni. A hullámelmélet ugyanakkor ettől kicsit több is, hiszen egyfajta részletes felmérést ad a piac állapotáról, esetleges jövőbeli magatartásáról. Lényegében egy kiváló elemzési és pozíciómenedzselési keretet ad a tőzsdei kereskedők kezébe, ahol ugyanúgy nincsenek tökéletesen megbízható jelzések, mégis az egyéni stratégiák kialakításában jelentős segítséget tud nyújtani: mikor érdemes a gázra lépni (azaz belépni a piacra), illetve mikor kell inkább a féket nyomni (tehát óvatosabb álláspontra helyezkedni, vagy feladni korábbi elképzelésünket).

Az árfolyammozgások hullámaira támaszkodó elemzés segítségével könnyedebben tudjuk azonosítani a nagyobb trendirányú mozgásokat, és azt is, mikor van korrekciós fázisban a piac, illetve hol érdemes újra felszállni a vonatra a meglévő trendünkben. Emellett célárfolyamok számítására, illetve a stopszintek kijelölésére is fel tudjuk használni ezt a komplex rendszert. Így jobban rá tudunk érezni a piac ritmusára, annak lendületére, és persze emellett kézben tarthatjuk a kockázatot is.

Ebben a komplex elemzési eszközben mind a rövid, mind a hosszabb távon kereskedők meg tudják találni azon kapaszkodókat, amelyek például hiányoztak az eddigi kereskedési filozófiájukból. Persze az impulzív, trendirányú és a korrektív hullámok sűrűjében is mindig szükség van finomhangolásra, újratervezésre, mégis egy tőzsdés életében szinte kötelező jelleggel érdemes a hullámok struktúráját is figyelembe venni.

És hogyan lehet ezt igazán jól alkalmazni a gyakorlatban? A Portfolio Trader Akadémia előadásán ezt is megtudhatja, ahol az elméleti felvezetés után az aktuális tőzsdei árfolyamokon is megvizsgáljuk, hogy épp milyen irányt kedvel éppen a piac, és merre várható a következő nagyobb elmozdulás.

Jelentkezés a díjmentes előadásra

Tematika

• Az Elliott-hullámok helyes használata a kereskedésben

• Hogyan tudunk piaci trendeket, illetve fordulókat azonosítani

• Belépési pontok, célárak és stopszintek kijelölése az Elliott-hullámok segítségével

• Aktuális piaci trendek feltérképezése

Időpont: 2016. március 16. 17:30

Helyszín: Portfolio Trader Akadémia, 1033 Polgár u. 8-10. Flórián Udvar Irodaház, D épület 201.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!