Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Magyar résztvevőkben sem lesz hiány a közép- és kelet-európai cégek, illetve a potenciális befektetők összehozása céljából a május 25−26-ára szervezett nagyszabású varsói IPO-konferencián. S bár a részt vevő hazai cégek közül a Mol és március óta az E-Star is jelen van a varsói parketten, a bevezetéssel a közelmúltban időről időre hírbe hozott OTP is részt vesz az eseményen, ahol a nemzetközi kibocsátását 2013-ra ígérő CIG Pannónia is képviselteti magát, valamint a magyar tőzsdei cégek közül az Állami Nyomda jelezte részvételi szándékát, így nem elképzelhetetlen, hogy ők is megmérettetnék magukat a nemzetközi porondon.

Az ambiciózus stratégiai cél nem más, mint létrehozni a Frankfurt−Varsó−Moszkva tengelyt, amelyben a lengyel főváros töltené be a térségi központ szerepét − hangsúlyozta Aleksander Grad pénzügyminiszter (képünkön) egy varsói háttérbeszélgetésen. A kormányzat privatizációs programjának szerves részét képezték eddig és ezután is az elsődleges részvénykibocsátások, amelyek nagyban hozzájárultak a tőkepiac tudatos fejlesztéséhez is.

Az elmúlt tíz év 18 legnagyobb kibocsátásának fele zajlott a 2008−2010 közötti időszakban, amelyekkel a WIG−20 index kosarát is rendesen átszabták. Az állami cégek részesedéseinek tőzsdére viteléből ebben az időszakban összesen 6,95 milliárd dollár folyt be az államkasszába − szögezte le a pénzügyminiszter.

Ebben a tárca véleménye szerint jelentős szerepet játszott az is, hogy gyakorlatilag az összes nagy befektetési bank (egyebek mellett a Goldman Sachs, a JPMorgan, a Morgan Stanley, a Merrill Lynch, a Citigroup, a Credit Suisse, a UBS, a Deutsche Bank és a Nomura) képviselteti magát az országban.

Így Varsó a terjeszkedésükhöz tőzsdei forrásbevonást választó társaságok és a már jelen lévő − zömében angolszász − intézményi befektetők természetes találkozóhelye lehet. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért érdemes a varsói tőzsdén listázni magukat a régiós vállalatoknak, Krysztof Walenczak helyettes államtitkár kifejtette: a befektetési bankok jelenléte folyamatos elemzői követéssel jár, valamint a kellő likviditást is biztosítja. (Az első negyedévben 16,3 milliárd euró értékben kereskedtek a lengyel piacon, míg Budapesten 3,6 milliárdos forgalom bonyolódott.) Utóbbi azért is kiemelten fontos Walenczak szerint, mivel Londonban egy régiós cég csak csepp a tengerben, míg Varsóban tárt karokkal várják. Ráadásul egy WSE-n listázó cég üzemmérettől függően a közepes kapitalizációjú cégek közé is tartozhat, még akkor is, ha Londonban csak egy lenne a small capek közül.

A lengyel tőkepiac növekedésének lehetséges motorjaiként három tényezőt nevezett meg Ludwik Sobolewski, a varsói értéktőzsde elnöke. A folytatódó privatizációs programot (jelenleg 300 társaságban értékesítene különböző mértékű részesedéscsomagot a pénzügyminisztérium, ezeknek persze csak egy részét tőzsdei tranzakció keretében).  További lehetőségek rejlenek a lengyel magánszektor szereplőinek listázásában. A harmadik potenciális csoport a tevékenységük finanszírozásához a varsói értéktőzsdét (is) választó nemzetközi kibocsátásban vagy listázásban gondolkodó társaságok. Idén még 5−10 ilyen jellegű tranzakció várható a tőzsdeelnök szerint. (Legutóbb május 11-én került sor a második legnagyobb szlovén bank bevezetésére, az első kereskedési napon a varsói börzén a papírok forgalma mintegy kétszerese volt a ljubljanainak.)

A Napi Gazdaság kérdésére Ludwik Sobolewski elmondta, az utóbbi hónapokban nekilódult tőzsdeoperátori konszolidáció ellenére ők pragmatikus hozzáállást képviselnek. Egyelőre nem látnak előnyt egy esetleges fúzióban, ráadásul jelenleg saját erejükből is jelentős növekedést tudnak felmutatni, amit igazolnak a WSE tőzsdén jegyzett társaságként először lezárt múlt negyedéves eredményszámok is (Napi Gazdaság, 2011. május 11.). A növekedési dinamika fennmaradása esetén könnyen a térség legmeghatározóbb tőzsdéjévé válik Varsó, amely a lebonyolított forgalom és a piaci kapitalizáció alapján már most is versenyre kel a Wiener Börse érdekeltségébe tartozó (és a BÉT-et is felölelő) CEESEG-csoporttal is. Így Sobolewski véleménye szerint három-négy évig szavatolt lehet a függetlenségük. Mint hozzátette, a New York Stock Exchange-dzsel már tavaly nyáron stratégiai megállapodást kötöttek, ám az tisztán technikai jellegű. Az elektronikus kereskedési rendszer megvásárlása a piac gyorsabb elérését és kiszolgálását biztosítja. Amennyiben konkrét fúziós vagy felvásárlási megkeresés érkezne a tőzsdéhez, természetesen a tőzsde vezetőségének is lenne határozott véleménye, ám mivel a WSE nyilvános társaság, a döntő szó a részvényeseké lenne − hangsúlyozta Sobolewski.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!