A várt 3 milliárd forint helyett 4,8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el a Magyar Telekom az első negyedévben - derül ki a társaság ma hajnalban közzétett gyorsjelentéséből. Ez 70 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A csoport árbevétele 3 százalékkal, 151,9 milliárd forintra csökkent, ez elmarad a Portfolio.hu elemzői konszenzusában szereplő 153,1 milliárd forinttól. Az árbevétel csökkenésében több tényező is szerepet játszott, alacsonyabbak lettek a vezetékes és mobilhang bevételek, kevesebb lett az RI/IT és energiaszolgáltatásból származó bevétel is, ez utóbbit a kiskereskedelmi ár 11 százalékos novemberi csökkenésének és az enyhe télnek tudja be a jelentés.

A csoport EBITDA-ja jelentősen nőtt, az összes szolgáltatási szegmensben sikerült növelni a bruttó fedezetet. Ennek köszönhetően az EBITDA 39 milliárd forintról 45 milliárd forintra ugrott. A növekvő fedezet a takarékos gazdálkodás eredménye, jelentősen sikerült csökkenteni az egyéb működési költségeket elsősorban a bérleti díjak csökkenésén keresztül. De jótékonyan hatott rá az egyéb adók és díjak alacsonyabb összege, ezek a 2013-as IPTV vevőegységek megváltozott bérleti szerződéseinek könyvelési hatásaiból és az éves frekvencia díjak aktiválásából adódtak össze. Ugyanakkor a távközlési adó emelkedése mérsékelte ezen kedvező hatásokat (a tavalyi 5,5 milliárd forint után idén 6,4 milliárd forintnyi távközlési adó sújtotta a céget).

Növekvő hitelállomány

Bár a társaság magasabb hitelállománnyal dolgozik, mint egy évvel korábban, ennek kedvezőtlen hatásait ellensúlyozta a kamatok csökkenése, így a pénzügyi költségek 7,7 milliárd forintról 6 milliárd forintra voltak képesek zsugorodni.

Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 13 milliárd forintról 25,3 milliárd forintra ugrott. Ugyanakkor emelkedett a beruházások értéke, 16,7 milliárd forintról 17,3 milliárd forintra, ez elsősorban a magyarországi vezetékes és mobil-hálózatmodernizációs beruházások növekedésének tudható be. Ennek ellenére pont a beruházások szállítói számláinak kifizetése és az időszakos frekvencia díjak 2014 évi kifizetései miatt a szabad cash-flow mínusz 7,5 milliárd forintról mínusz 11,4 milliárd forintra csökkent, ami nem jó hír a részvényeseknek. Emiatt ugyanis a nettó adósságállomány az év végi 282,9 milliárd forintról 328,3 milliárd forintra ugrott, így a nettó eladósodottsági ráta 43,6 százalékra kúszott fel.

Mattheisen örül, de csökkenést vár

A Telekom Magyarország szegmens jól teljesített 2014. első negyedévben annak ellenére, hogy a mobil hangpiac kismértékű szűkülése következében az ügyfélbázisunk csökkent az időszak során - kommentálta a jelentést Christopher Mathheisen elnök-vezérigazgató. A forgalom és az ARPU egyaránt nőtt annak köszönhetően, hogy nagy erőfeszítéseket tettünk azért, hogy tompítsuk a költséghatékonysági megfontolás alapján olcsóbb, átalánydíjas csomagokra váltó ügyfelek okozta kedvezőtlen hatást proaktív felfele migrálással és kiegészítő szolgáltatások - mint az adatforgalom bővítő opció és a készülékbiztosítás - értékesítésével - tette hozzá.

A vezetékes szegmensben TV piaci részesedésünk növekedése tovább folytatódott, és  mára már a lakossági ügyfeleink harmada három összekapcsolt szolgáltatásra fizet elő. Bár a RI/IT bevételek csökkentek a negyedév során, a bruttó profit nőtt annak köszönhetően, hogy emelkedett a magasabb hozzáadott értékű projektek részesedése a projekt összetételen belül - elemezte a jelentés számait.

Nemzetközi leányvállalatainknál változatlanul nehéz működési környezettel kellett szembenéznünk. Macedóniában mindkét mobil versenytársunk rendkívül vonzó átalánydíjas akciós csomagokat vezetett be. Az első negyedévben EBITDA rátánk ugyan kissé 40 százalék felett volt költségmegtakarítási erőfeszítésnek köszönhetően, azonban arra számítunk, hogy ez a kiélezett verseny a ráta további csökkenéséhez fog vezetni.

Montenegróban a szabályozói környezet okoz nehézséget a 2014. áprilisban bevezetett kiskereskedelmi hangszolgáltatások árszabályozása és az egy hónappal korábban, márciusban végrehajtott 45 százalékos mobil végződtetési díjcsökkentés miatt - mondta Mattheisen.

A társaság a kedvező eredmények ellenére változatlanul 2014-ben az árbevétel0-3 és az EBITDA 3-6 százalékos csökkenésére számít.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!