A főbb tőzsdeindexek több százalékos veszteségeket szenvedtek el. Helyi idő szerint pénteken kora délután a japán Nikkei 3,6, a hongkongi Hang Seng 4,3, a koreai Kospi közel 4, a sanghai kompozit index pedig mintegy 2 százalék körüli mínuszt mutatott a zárásban. Az esésre azután került sor, hogy a jelentősebb New York-i mutatók a pénzügyi válság csúcspontja óta a legnagyobb, 4-5 százalékos gyengülést szenvedtek el.

Meg kell különböztetnünk azt, amit most látunk, a piaci pánik időszakait és a növekedéssel, eredményekkel és értékeléssel kapcsolatos hosszabb távú témákat - idézte a Marketwatch Andrew Pease, a Russell Investments vezető befektetési stratégájának szavait. A piacok jelenleg azt próbálják kitalálni, hogy vajon a világgazdaság úttorlaszhoz érkezett-e, és hogy az USA gazdasága W-alakú recesszióba süllyed-e.

A kedvezőtlen globális piaci hangulat a gazdasági adatokkal kombinálódva egyfajta ördögi kört alkotnak, egymást kölcsönösen erősítő negatív hatással. Egyszerre jelentkezett egy sor kedvezőtlen tényező, ami a piacokat nagyon idegessé tette. Az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos elégedettség hiánya, az amerikai gazdaság lassulásától való félelem, valamint az eurózónás adósságválság hírei nem éppen biztató kilátásokat vázolnak, és ha mindehhez a kínai gazdaságot illető aggályokat is hozzávesszük, akkor máris érthető a piacok logikája - fogalmaz a stratéga.

A pénzügyi válság kezdetén Ázsia egy bizonyos fokig elkülönült az Egyesült Államoktól és Európától, ám az elemzők szerint, amikor a bizonytalanság fokozódik, a globális hatás/kapcsolat is erősödik. A piaci pánik időszakait így nagyon magasfokú korreláció jellemzi az egyes térségek között.

Naomi Fink, a Jefferies Japan részvénypiaci elemzője szerint azonban még nem jött el a pánik ideje. Az amerikai gazdasággal kapcsolatos aggályok szerinte túlzottak; a feldolgozóipar ugyanis továbbra is bővülést mutat - a félelmek arra vonatkoznak, hogy hirtelen a visszaesést jelző régiókba süllyednek a gazdasági indikátorok. A túlreagálás fölismerésére szerinte már a délutáni amerikai munkanélküliségi adat is megfelelő alkalmat jelenthet, amennyiben a vártnál kedvezőbb képet mutat.

A jelenlegi bizonytalanság ellenére Pease azt mondja, az ázsiai részvények továbbra is vonzóak fundamentális alapon középtávon. Megítélése szerint a globális piacon mutatkozó esés vásárlási lehetőséget is teremt - főképp Ázsiában. A részvények értékelése most sokkal reálisabb szerinte, mint az a válság kezdetén volt. Emellett, a növekedési potenciál Ázsiában jelenleg a legnagyobb, ami ezeknek a piacoknak középtávon erősebb erősebb föllendülést ígér - fogalmazott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!