Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A következő 3-4 évben 30-40 százalékkal drágulhatnak a feltörekvő piacok részvényei, aminek alapja a jelentősebb gazdasági fellendülés lesz, és a drágulást segítheti az államadósságok csökkenő árszintje - írja a Bloomberg. Ezt a drágulást elsősorban a a BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) országok tőzsdéire értette a guru, ezért elsősorban a Templeton is itt fektet be.


Möbius megemlítette még néhány kedvenc országát is, amelyek között hazánk, és a régió sem igen szerepelt. Möbius a török piacot emelte ki, ott is főként a bankszektorba, olajipari vállalatokba és fogyasztói részvényekbe fektet be. A thaiföldi bankszektor is jó lehetőség Möbius szerint, és jó lehetőségként említette Vietnám, Kenya és Nigéria lehet nagyon jó lehetőség.


A fejlett piacokról Möbius annyit mondott csak, - nem is ezek szakértője - hogy az év végéig 5 százalékos csökkenés várható ezeken a piacokon. Ez tehát azt is jelentheti, hogy az óriási zuhanás amit sokan várnak az elmúlt hónapok rallyja után elmarad, ugyanakkor a fejlődő piacok is eshetnek akár 10 százalékot is. Möbius szerint a feltörekvő piacokon is lesz még korrekció, amit viszont mindenkinek vételre kell kihasználni, hiszen ezután tartós bikapiac jöhet, aminek a növekedési üteme azért elmaradhat a mostaniétól.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!