Jelképesnek is felfogható, hogy a BRIC betűszót kitaláló és a köztudatba ültető Goldman Sachs-nál megszüntetik a négy nagy feltörekvő gazdaság részvényeibe fektető alapjukat és azt egy szélesebb, az egész feltörekvő univerzumban befektető alapba olvasztják - írja a Bloomberg. A befektetési bank indoklása szerint a kilenc éve működő alap beolvasztását az indokolja, hogy nem remélnek eszközeiben szignifikáns növekedést a a közeljövőben.

A Brazília, Oroszország, India és Kína kezdőbetűiből alkotott betűszót elsőként Jim O'Neill, a Goldman Sachs közgazdásza alkotta, ezzel különböztetve meg a négy legnagyobb és legerősebb feltörekvő piaci gazdaságot a befektetési boom éveiben. A négy nagy gazdaság azonban az elmúlt években egyre komolyabb nehézségekkel szembesül, s részvénypiacaik sem hoznak túl sokat a befektetőknek - írja az összefoglaló. Oroszország és Brazília a recesszióval küzd, nem kis részben az alacsony nyersanyagárak, elsősorban az olaj mélyrepülése nyomán. Eközben a feltörekvő országok motorjának számító kínai gazdaság idén várhatóan a legkisebb növekedést tudja majd idén felmutatni 1990 óta.

Az alap sorsa a cikk szerint azt is jól mutatja, hogy mennyire elfordultak a befektetők az olyan befektetési stratégiáktól, amelyek különböző országokat próbálnak egyetlen befektetési témává összegyúrni.

A BRIC koncepció nagyon népszerű volt, se semmi sem tarthat örökké - mondta az üggyel kapcsolatban Jorge Mariscal, a UBS Wealth Management feltörekvő piaci befektetési igazgatója.

Az alapban a csúcsán, 2010 szeptemberében 842 millió dollárnyi eszköz volt, idén október végére ez az összeg 98 millió dollárra olvadt a veszteségeknek és a masszív tőkekivonásoknak köszönhetően. Október végéig az alap öt év alatt összesen 21 százalékos mínuszt termelt.

A Goldman azért nem hagyja befektetőit feltörekvő piaci termék nélkül, az Emerging Markets Equity Fund, amelybe a BRIC alap beolvad szerintük fontos eleme kell legyen egy diverzifikált portfóliónak.

A BRIC betűszó megalkotását követő éveket valóban hatalmas növekedés jellemezt az érintett országokban. A világ devizatartalékainak 40 százalékát ezek az országok halmozták fel, az MSCI feltörekvő piaci részvényindexe 2010-ig 10 év alatt 308 százalékkal emelkedett, míg az S&P 500-as amerikai részvényindex mindössze 15 százalékkal.

Az elmúlt évben a problémák csak erősödtek, igaz, más-más okból mindegyik országban. Kínában a kormányzat jelenleg a hatalmas nyári tőzsdei összeomlás nyomán visszaeső kereslet és bizalom helyreállításával van elfoglalva, Brazíliába hatalmas korrupciós botrányok után 25 éve nem látott recesszióból próbál meg talpra állni a gazdaság. Az orosz gazdaságot az alacsony olajár mellett a nemzetközi szankciók okoznak hatalmas nehézségeket. Még a gyorsuló Indiai gazdaságnak is megvannak a maga problémái, Narendra Modi miniszterelnök egyelőre sikertelenül próbálja meg keresztül vinni az általa szükségesnek tartott reformokat - írja az összefoglaló.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!