A kockázatvállalási hajlandóság emelkedését korábban biztosan jelző bankpapírok veszteséggel forogtak az óvilági parketteken a Llodys sikertelen részvénykibocsátását követően. Az emelkedést az utóbbi időszakban tápláló nyersanyag- és energiaipari cégeknél is megkezdődött a profitkivét azt követően, hogy az árupiacon minden jelentősebb cikk jegyzése a negatív tartományba mozdult el a délelőtt folyamán. A Footsie 0,8, a DAX 1,4, a CAC-40 1,5 százalékos mínuszban zárt, a kereskedés félidejében a tengerentúlon egy százalék fölött veszteséget mutattak az irányadó mutatók, bár a dollár korrigálni tudott az euróval szemben. A DJIA 1,2, az S&P 500 1,1, a Nasdaq azonban 1,3 százalékos veszteséget mutatott hazai idő szerint este fél nyolckor. A kilátásokat bizonytalanná tette hétfőn Írország hitelbesorolásának idén immár második leminősítése, a brit költségtérítési botrány nyomán egyre súlyosabbá váló kormányválság, de meglepetést hozott a tengerentúli állampapírok hozamainak emelkedése is, ami a kereslet-kínálat viszonyának kiegyenlítetlenségéről, és a piacok által beárazni kezdett Fed-kamatemelésről árulkodik. Ez hosszabb távon azért is aggasztó lehet, mert a Goldman Sachs számításai szerint a harmadik negyedév végéig az USA kormánya több mint 3000 milliárd dollárnyi kötvénnyel árasztaná el a piacot. A pénzintézetek megítélésén rontott a Lloyds sikertelen részvény-kibocsátási kísérlete, amelyet az állami hitelei visszafizetése érdekében hajtott végre - a bank a várt tőke kevesebb mint 90 százalékát gyűjtötte össze. Egyedül a svéd bankpapírok tudtak szárnyalni azt követően, hogy a lett kormány közölte: az IMF-hitel következő részletének folyósításához szükséges költségvetési kiigazításra is igent mondott. Az összképet javították a telekom- és gyógyszeripari cégek, köztük a Vodafone és a Novartis részvényei is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!