Warren Buffett vagyona elérte tegnap a 100 milliárd dolláros határt, mivel a befektetői érdeklődés rekordszintre hajtotta a tőzsdén befektetési cége, a Berkshire Hatahway részvényeinek árfolyamát - írja a Reuters. A legendás befektető vagyonát szinte teljes egészében a Berkshire-ban meglévő részesedése teszi ki, ő birtokolja a jelenleg 600 milliárd dollárra értékelt társaság mintegy hatodát a Forbes magazin szerint.

A cég A sorozatú részvényeinek árfolyama tegnap átmenetileg átlépte a 400 ezer dollárt, az év eleje óta mintegy 15 százalékkal drágultak a papírok. A társaság még február 27-én jelentette be, hogy tavalyi negyedik negyedéves üzemi eredménye a koronavírus-járvány ellenére javult, s befektetései közül az Apple- és más részvények árfolyamemelkedésén is sokat keresett, s így eredménye elérte 35,8 milliárd dollárt.

A 90 éves Buffet vagyona jóval nagyobb is lehetne - emlékeztet az összefoglaló - azonban 2006-ban elkezdte részvényei egy részét a Bill & Melinda Gates Alaptványnak adományozni, valamint négy másik családi jótékonysági szervezetnek. Buffet azt megelőzően a Berkshire mintegy harmadát birtokolta, s adományai értéke az adományozás pillanatában elérték a 37 milliárd dollárt.

Emlékezetes, a Berkshire egy csőd szélén álló textilipari társaság volt 1965-ben, amikor Buffett átvette annak irányítását. Jelenleg összesen 90 társaságban van a részesedése, köztük a Geico nevű biztosítási társaság és a BNSF nevű vasúti cég, a portfóliójában összesen 281,2 milliárd dollár értékben voltak részvények tavaly év végén. Buffet korábban már volt a világ leggazdagabb embere a Forbes magazin számításai szerint, azonban az évek során jó pár olyan cégvezető-cégtulajdonos lekörözte, akik cégeinek részvényárfolyama, hevesen emelkedett.

A Berkshire részvények teljesítménye az elmúlt évtizedben jórészt követte az S&P 500-as vezető részvényindex alakulását, idén viszont felülteljesített azt, miután elég sok elemző megemelte a papírra vonatkozó célárfolyamát. A Forbes szerint Buffett jelenleg a világ ötödik leggazdagabb embere az Amazon főnök Jeff Bezos, a Tesla-vezető Elon Musk, a luxus márkáiról ismert LVMH Moet Henessy-s Bernard Arnault és családja, valamint a Microsoft alapító Bill Gates mögött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!