Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A héten indul az első negyedéves gyorsjelentési szezon a Budapesti Értéktőzsdén, s jövő hét végéig már le is cseng. Elsőként kedden piaczárás után teszi közzé a Magyar Telekom első háromhavi gazdálkodásának eredményeit, e héten jelent még a Richter és a Mol, jövő pénteken pedig az OTP, s ezzel gyakorlatilag az összes blue-chip kibocsátó közli fontosabb számait.

Mire számítanak a Magyar Telekomnál?

Az elemzők a Magyar Telekomtól nagyjából a tavalyi negyedik negyedévesnek megfelelő teljesítményt várnak, ez annyival lehet magasabb, hogy a távközlési cégnél az első negyedévben rendkívüli tételként jelenhet meg az Infopark G épületének, illetve az Origo eladásának hatása. Ezek összességében 5 milliárd forinttal növelhették a társaságnál az első negyedéves EBITDA-t az Equilor elemzőinek becslése szerint. Ezzel számolva nagyjából 49 milliárd forintos EBITDA körül van a piaci várakozás, árbevétel szempontjából viszont visszaesést vár a piac, az eddigi előrejelzések szerint 145-148 milliárd forint közé eshetett a tavalyi első negyedéves 157 milliárd forintról a cég forgalma. Az árbevétel csökkenésében a lakossági gáz és üzleti energiapiac átalakulása játszhatott szerepet az Equilor szakértői szerint, konkrétan annak kivezetése csökkenti a bevételeket.

A Concorde elemzői arra számítanak, hogy a fő tevékenységek kívüli üzletágak értékesítésével a távközlési cégnél hamarosan ismét a 40 százalékos szint alá süllyedhet az eladósodottsági mutató.

Mit várnak a Richtertől?

A Richter első negyedévében valószínűleg javított árbevételi adatain a tavalyi első negyedévhez képest, abban viszont már megoszlik az elemzők véleménye, hogy a 13,85 milliárd forintos üzemi eredményben is sikerült-e a gyógyszercégeken javulást elérnie, adózott eredmény tekintetében pedig mindenki visszaesésre számít. A szakértők szerint a jelentés fontos lesz abból a szempontból, hogy ténylegesen meg lehessen ítélni, vajon mitől lett annyira pesszimista a cég vezetése a tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón, amikor közölték az idei terveket. Emlékezetes, hogy februárban a nagyon jó tavalyi számokon fellelkesülő befektetőket alaposan lehűtötte Bogsch Erik, a cég vezérigazgatója. Közölte, idei terveikben az euróban számolt árbevétel 5 százalékos csökkenésére számítanak, s az üzemi eredményhányad visszaállhat a 10 százalék körüli szintre.

A cég saját óvatos becslései szerint a magyar és a lengyel piacon idén stagnálásra lehet számítani, az EU 10 országában 5 százalékos csökkenés, az EU 15-ben pedig 8 százalékos növekedés várható. Az orosz piacon rubelben számolva 3 százalékos növekedéssel kalkuláltak. Meg kell jegyezni, hogy a negyedév elején igencsak gyenge volt az orosz fizetőeszköz árfolyama, annak euróval szembeni értéke csak március elejére tért vissza a december 31-i szint alá.

Jó számokat közölhet a Mol

Csak a nettó eredményeket szemlélve a negyedév legtöbbet javító vállalata a Mol lehetett a tavalyi utolsó negyedévhez képest. Ennek oka, hogy az olajipari cég a tavalyi utolsó negyedévben több, mint 500 milliárd forintnyi leírást hajtott végre néhány kutatási projektjén és az alacsony olajárak miatt. Az első negyedévben ugyan fordult az olajpiacon a trend, azonban az első három hónapban az olaj átlagos árfolyama még mindig nagyon alacsony volt. Ugyanakkor a finomítói és petrolkémiai marzsok kedvezően változhattak a cég számára, igaz, a finomítói marzsok a tavalyi rekordszinteket nem érték el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!