A Chicago Mercantile Exchange (CME) bejelentése szerint megvásárolja a brit NEX Groupot. A mintegy 5,4 milliárd dollár értékű tranzakcióval a chicagói árutőzsde vezető pozícióba kerülhet az amerikai államkötvények hatalmas piacán. A Wall Street Journal tudósítása szerint a tranzakció zárására a szükséges engedélyek megszerzését követően 2018. második felében kerülhet sor.

A két cég már néhány hete megerősítette az értesüléseket, amely szerint a CME előzetes felvásárlási ajánlattal kereste meg a NEX-t. A hír napvilágra kerülését követően a NEY részvényeinek árfolyama két hét leforgása alatt 45 százalékkal emelkedett. A befektetők ugyanis úgy gondolták, hogy a CME-t követően más tőzsdék is érdeklődhetnek iránta, így a New York Stock Exchange-t üzemeltető Intercontinental Exchange. Inc, vagy a London Stock Exchange.

A NEX birtokolja az amerikai államkötvények legnagyobb elektronikus kereskedési platformjának számító BrokerTec-et, a CME viszont a legnagyobb forgalmat bonyolítja az amerikai kamat-derivatívákkal, amelyek árfolyamát gyakorlatilag az amerikai állampapírok árfolyam határozza meg. A két piac kombinációjával a CME domináns piaci helyzetbe kerülne a világ legnagyobb forgalmat lebonyolító pénzügyi termékének piacán.

A lap szerint, ha létrejönne a tranzakció és a két kereskedési platformot sikerülne integrálni, az nagyon komoly hatékonyság javulást jelentene a mindkét piacon aktív befektetési bankok és brókercégek számára. Ezeknek a cégeknek ugyanis jelenleg mind két tőzsdén jelenleg hatalmas összegeket kell fedezetként tartaniuk kereskedési tevékenységük biztosítása érdekében. Ha a két rendszer közös élszámolási rendszerbe kerülne, akkor az az összeg jelentősen csökkenhetne.

Az amerikai államkötvények piaca a világ legnagyobbjának számít. A kibocsátott kötvények értéke eléri a 14,5 milliárd dollárt, és ezekkel - a múlt héten például - naponta átlagosan 535 milliárd dollárnyi forgalmat bonyolítottak.

A CME vezető pozícióját, mint a világ legnagyobb tőzsdeüzemeltető cége a New York Mercantile Exchange 2008-as akvizíciója biztosította. A CME-t folyamatosan érik kritikák, amelyek szerint vezető helyzetét kihasználva folyamatosan emeli jutalékait és csökkenti a piaci verseny hatékonyságát.

Ha létrejön a felvásárlás, akkor az némi gyógyírt jelentet London brexit miatt megtépázott reputációjára a pénzügyi világban. Az üzlet részeként ugyanis a CME áttenné székhelyét Londonba.

A fotó forrása: Pixabay.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!