Péntek délután négy órakor 275,90 forint közelében állt az euró egysége a bankközi devizapiacon, ami szűk két forinttal múlja alul a reggeli illetve az egy nappal korábbi szintet. A hazai deviza még délelőtt produkálta az erősödést, a zlotyval és a cseh koronával együtt, ám délutánra e két utóbbi fizetőeszköz visszagyengült. A forint erősödésére azt követően került sor, hogy a dollár a korábbi lendületes drágulás után kismértékben korrigált az euróval szemben, a keresztárfolyam a péntekre virradóra elért 1,43-ról 1,44-re pattant vissza. Igaz, később újra az 1,43-as szintek felé vette az irányt a jegyzés, ám a dollár újbóli izmosodását már nem követte a magyar deviza esése. A forintnak és a zlotynak az is támaszt adhatott, hogy a magyar és a lengyel gazdaság legnagyobb exportpiacának számító Németországból kedvező hír érkezett: az Ifo gazdaságkutató intézet üzleti hangulat indexe decemberben a várakozásokat meghaladó mértékben múlta felül a novemberit.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!