Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem zárul le a kereskedelmi háború az Amerikai Egyesült Államok és Kína között ebben az elnöki ciklusban, sőt lehet, hogy örökké tart és ez lesz ezentúl a világ természetes állapota. Ebben hisz az amerikai befektetési alapkezelők többsége a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felmérése szerint, amelyben 235, összesen 683 milliárd dollár befektetéséért felelős szakember mondta el véleményét. A megkérdezettek 38 százaléka gondolta úgy, hogy a kereskedelmi háború számít mostantól a nemzetközi gazdaság kapcsolatokat meghatározó új rendszernek, s az sosem ér majd véget.

Nagyjából 17 százalékuk vélte úgy, hogy nem születik megoldás Donald Trump mostani elnöki ciklusa alatt. Ezzel szemben kevesebb, mint egyharmaduk reménykedik egy gyors, még a következő, 2020 novemberében esedékes elnökválasztás előtti tartós megegyezésben.

A megkérdezett szakemberek egyre nagyobb hányada tart eközben attól, hogy a globális gazdaság recesszióba süllyed a következő 12 hónap során. Még mindig többségben vannak a növekedésben hívők, 59 százalék gondolja azt, hogy pozitív növekedési adatokat látunk az előttünk álló egy évben, azonban a visszaesésre számítók tábora eközben 38 százalékra nőtt, s ezáltal a recesszióra számítók nettó aránya 2009 óta nem látott magasságba emelkedett.

A pénz- és tőkepiacokat fenyegető legnagyobb kockázatnak változatlanul a kereskedelmi háborút tartják. Ebben nem nagyon van változás, hiszen tavaly év eleje óta, amikor is Donald Trump kirobbantotta azt mindössze két alkalommal volt olyan téma, amitől jobban tartottak a befektetők.  Egyszer a Fed vagy az ECB hibás lépéseit, másszor a kínai gazdaság lassulását tartották magasabb kockázatnak.

A Fed frissen elindított kamatcsökkentési ciklusának tartósságában mindenesetre nagyon hisznek. Ezt mutatja, hogy az alapkezelők szerint jelenleg a legzsúfoltabb pozíció a piacon az amerikai rövidebb lejáratú állampapírok vásárlása, s így van ez már június óta folyamatosan.

Azt, hogy a gazdaság lassulására számít a szereplők többsége látszódik a pozicionáltságon is. A portfóliókban jelenleg túlsúlyozzák azokat az eszközöket, amelyek az alacsonyabb növekedéssel és alacsony kamatokkal jellemzett környezetben teljesítenek jobban.

A Bank of America Merrill Lynch szakértői úgy értékelték a felmérés eredményét, hogy a befektetők eléggé pesszimisták ahhoz, hogy innen pozitív irányba induljanak el a folyamatok a piacokon. Az alapkezelők viszont úgy látják, ahhoz, hogy a mostani kedvezőtlen kilátásokban változás álljon be, ahhoz monetáris, illetve fiskális oldalról is lenne szükség további élénkítésre. Válaszaik szerint három olyan tényező van, ami berobbanthatná a kockázatvállalási kedvet a piacokon. Az egyik, egy német fiskális ösztönzőcsomag, a másik a Fed további kamatcsökkentései, illetve egy komoly kínai állami infrastruktúra-fejlesztési program lehetne.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!