Az elemzői várakozásokat túlszárnyaló Apple jelentés folytán 3,5 százalékot emelkedett az iPod és iPhone-gyártó árfolyama. Szintén jót tett a Nasdaqnak a kávéházláncot üzemeltető Starbucks, amely az elemzői várakozásokat meghaladó gyorsjelentését követően 18,4 százalékot ugrott árfolyama. Mindkét vállalat teljesítményét a fogyasztói költéskészség fokmérőjeként szokták figyelni egyes befektetők.

A tőzsdezárás után jelentő eBay negyedéves eredménye ugyancsak meghaladta az elemzői várakozásokat. Így határidős jegyzése 3 százalék felett emelkedett az elektronikus kereskedésben.

Az S&P 500 és a Dow Jones ipari átlaga ellenben a ramaty banki gyorsjelentéseket, illetve az elmúlt napok nyertes papírjainál tapasztalható profitrealizálást nyögte.

A negyedik legnagyobb amerikai bank, a Wells Fargo volt az egyetlen, amelynek eredménye a szerdán jelentő bankok közül még valamennyire
pozitívnak minősül. Árfolyama azonban így is 3,6 százalékot esett.

A világ legnagyobb letétkezelő bankjánka számító Bank of New York Mellon 43 százalékos profitvisszaesésről számolt be, részvényei 6,2 százalékkal került lejjebb.

Az elemzői várakozásokat kétszeresen alulmúló Morgan Stanley árfolyama viszont egy kezdeti durva leszúrás utáni drámai visszapattanást követően oldalazva 0,22 százalékot emelkedett a nap végére.

A vezető indexek közül így a Dow Jones 0,39 százalékkal 8 881,26 pontra, az S&P 500 0,05 százalékkal 954,07 pontra esett, míg a Nasdaq 0,53 százalékkal 1926,38 pontra tudott emelkedni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!