A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,05 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,08 százalékos mínuszban, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,22 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Az új fertőzöttek számának meredek emelkedése miatt több állam kénytelen volt visszafogni újranyitási terveinek megvalósítását, éppen amikor a szövetségi kormányzat által indított támogatási programok kifutóban vannak. Júliusban eddig legalább 14 állam számolt be arról, hogy újabb rekordokat döntött a kórházba került betegek száma. Az országos járványügyi központ arra figyelmeztetett, hogy ősszel és télen tovább emelkedhet a betegek és a halottak száma.

Reménykeltő, de nem tudta ellensúlyozni a rossz hírek hatását az, hogy a BioNTech német biotechnológiai vállalat és a Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalat arról számolt be, az új koronavírus elleni kísérleti védőoltásuk biztonságosnak bizonyult és immunreakciót váltott ki a páciensekben.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken London kivételével nyereséges a kereskedés. Hétfő délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,04 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,95 százalékos, a párizsi CAC-40 0,62 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,76 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1425 dollárt adtak, 0,02 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,14 százalékkal erősödött a dollár, 107,15 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,70 százalékos mínuszban, 42,84 dolláron, a WTI pedig 0,74 százalékos veszteségben, 40,45 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,43 százalékkal, 1816,73 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,45 százalékkal, 1818,15 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Pénteken vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,23 százalékkal, 26 671,95 pontra süllyedt, míg az S&P 500-as index 0,28 százalékkal, 3224,73 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig ugyancsak 0,28 százalékkal, 10 503,19 pontra emelkedett - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!