A részvénypiac forgalma 8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A nap nyertese a Mol volt, 1,54 százalékos emelkedéssel.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 csatornán elmondta, két pozitív hír is segítette a Mol árfolyam-emelkedését. A társaság hétfőn az esti órákban publikálta, hogy augusztusban rendkívül kedvezően alakultak a finomítói marzsok, hordónként 7,5 dollár lett, bő egy éve nem volt ilyen magas. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy augusztusban rendkívül magas volt az üzemanyagok iránti kereslet.

A másik pozitív hír, hogy a világ egyik legnagyobb befektetési bankja, a Goldman Sachs elkezdte a Mol-részvények követését, és a jelenlegi árfolyamnál bő ezer forinttal magasabb, 3940 forintos célárat határozott meg az olajipari részvényre.

A Mol 44 forinttal, 1,54 százalékkal, 2906 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,29 százalékkal, 10 210 forintra csökkent, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,36 százalékkal, 415 forintra nőtt, forgalma 87,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,92 százalékkal, 5350 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3694,87 ponton zárt kedden, ez 29,13 pontos, 0,78 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Képünk forrás: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!