Vegyesen zárt New York

Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
MTI-Eco, 2016. augusztus 26. péntek, 22:50
Fotó: Reuters

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,29 százalékkal, 18 395,4 pontra csökkent.

Az S&P 500-as mutatója 0,16 százalékkal csökkent, és 2169,04 ponton fejezte be a napot.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,13 százalékkal erősödött, és 5218,92 ponton zárt.

Janet Yellen Fed-elnök a jegybanki vezetők nemzetközi tanácskozásán pénteken elhangzott beszédében elemzői vélemények szerint tőle szokatlan "héja" szóhasználatban jelezte egy idei kamatemelés erősödő valószínűségét. A piacok azonban változatlanul kevés esélyt adnak egy szeptemberi kamatemelésnek, ennek dátumát inkább decemberre teszik. A beszéd egy átmeneti reakciótól eltekintve nem is mozgatta meg nagyon a tőzsdei árfolyamokat.

Az árfolyamokat később Stanley Fischer, a Fed alelnöke rendítette meg egy televíziós interjúban tett kifejezetten héja nyilatkozatával, amelyben két idei kamatemelést helyezett kilátásba.

"Fisher gyakorlatilag ugyanazt mondta, mint Yellen, csak erősebb szavakkal" - jegyezte meg Ryan Larson, az RBC Global Asset Management szakértője.

Nyilatkozatát követően a CME FedWatch szolgáltatásában 21 százalékról 30 százalékra emelkedett a szeptemberi kamatemelésnek a befektetők körében adott esély, ami Yellen beszéde előtt még 18 százalékon állt.

Estére az S&P-500 indexben képviselt tíz gazdasági ágazatból kilencnek állt mínuszban az indexe. Egyedül a kamatemelésből hasznot húzó pénzügyi szolgáltatóké mutatott pozitív értéket. A legnagyobb vesztesek a távközlési, közszolgáltató és a fogyasztási kiadásokkal kapcsolatban álló részvénykategóriák voltak.

Az olajár emelkedett, a WTI 0,61 százalékkal hordónként 47,62 dollárra, a Brent 0,48 százalékkal 49,91 dollárra.

A dollár erősödött, az eurót 0,67 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1206 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK