Vegyesen zárt Nyugat-Európa

Lanyha forgalomban vegyesen zártak pénteken a főbb nyugat-európai értéktőzsdék.
MTI, 2016. augusztus 12. péntek, 19:38
Fotó: Reuters

A nem hivatalos adatok szerint a frankfurti DAX-30 index 0,27 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,08 százalékkal csökkent, a londoni FTSE-100 viszont 0,02 százalékos pluszban kapaszkodott meg.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,18 százalékkal, az euróövezet blue chipjeit tartalmazó Euro STOXX 50 pedig 0,07 százalékkal ment le.

Kevés impulzus érte a piacokat, az európai börzék az amerikai tőzsdéket követték, ahol a rossz kiskereskedelmi adatok hatására csökkentek a vezető indexek, de az esést fékezte az olajár emelkedése.

Az eurózóna gazdasága a vártnál kissé jobban lassult a második negyedévben. A növekedés üteme megfeleződött, 0,3 százalékra csökkent az előző negyedévhez képest, ráadásul Franciaországban és Olaszországban, az eurózóna második és harmadik legnagyobb gazdaságában zéró növekedés volt. A német gazdaság viszont az elemzők által prognosztizáltnál kétszer gyorsabban, 0,4 százalékkal bővült.

A második negyedévi vállalati jelentési szezon a végéhez közeledik, a STOXX 600 indexben szereplő cégek 88 százaléka már közzétette eredmény-beszámolóját. Hatvanegy százalékuk egy részvényre jutó nyeresége a Thomson Reuters kimutatása szerint meghaladta az elemzői várakozásokat vagy megfelelt azoknak. Ezzel együtt a második negyedévi összesített nyereség várhatóan 8 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól.

Csütörtökön erősödéssel zártak a vezető európai tőzsdék. Az FTSE-100 0,70 százalékkal, a DAX-30 0,86 százalékkal, a CAC-40 pedig 1,20 százalékkal emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2016.08.12 21:51

A részvények, befektetési alapok, stb. elemzését a finance yahoo, investing.com, ishares oldalakon lehet megtalálni többek között.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.08.12 21:49

Egyébként a BUX indexet Budapest SE néven lehet megtalálni, az Investing.com oldalon, amit mindenkinek csak ajánlani tudok minden benchmark tekintetben, ami ugye elengedhetetlen egy befektetési alap vásárlásánál is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html