Ji, aki egyben a devizafelügyelet igazgatója, ez alkalommal kitért arra is, hogy Kína befektetése az amerikai államkötvényekbe szigorúan piaci, üzleti alapon történik és nem szabad, hogy abban politikai indíttatások érvényesüljenek. Ami pedig a határ menti jüan alapú elszámolás jövőjét illeti, Ji azt mondta, hogy a kezdeményezést nagy várakozás előzi meg minden érintett részéről és miután az adminisztratív akadályokat elhárítják, a piacra fogják bízni annak sikerét. Tavaly júliusban öt kínai városban kezdtek kísérleti jelleggel jüanban kereskedni, Sanghajban és négy dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományi városban. A jelenleg ülésező kínai parlament elé terjesztett kormánybeszámoló szerint az ország fokozatosan egyre inkább a jüan szerepének, mozgásterének növelésére készül a határ menti és a tágabb értelmű, távolabbi külkereskedelmi pénzügyi szférában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!