Vérfürdő Budapesten, ennek komoly következményei lesznek

A szerdai kereskedés során kritikus szinten esett át a BUX index, innentől kezdve technikai értelemben a medvék korszaka jöhet el a Budapesti Értéktőzsdén. A reménysugárt az OTP jelentheti.
Lovas-Romváry András, 2018. május 23. szerda, 17:55
Fotó: Shutterstock

Az elmúlt évek egyik legfontosabb technikai szintje esett el a Budapesti Értéktőzsde vezető indexének árfolyamgrafikonján, s ez azt jelenti, hogy a BUX index lefelé tartó trendbe került, s itt lehet a medvepiac. Az egyedüli reménysugár az, hogy a fejlett tőzsdék eközben még mindig emelkedő trendben, bika fázisban vannak, s elvileg a magyar piacnak is felül kellene őket teljesítenie hosszabb távon. Hacsak nem következik be itt is trendforduló.

A 35 841 pont volt a bűvös szám. Ez az érték abból adódik, hogy 3 százalékkal múlja alul a BUX index tavaly szeptember végén beállított, 36 950 pontos mélypontját. Mivel a technikai elemzésben a szinteket nem kihegyezett ceruzával, hanem általában inkább jó vastag krétával húzzák, ezért az elemzők rendszerint szűrőket használnak annak felismerésére, hogy fontos technikai szint áttörésre került-e. Mivel az index most a megfelelő mértékben letörte ezt az értéket, új mélypontról beszélhetünk. Nem mellesleg e szint fontosságát mutatja, hogy az elmúlt hónapokban innen már háromszor fordult meg a BUX esése, s aki belevett a szintbe, minden esetben 5 százaléknál magasabb hozamot vághatott zsebre rövid idő alatt.

Letört szint a BUX-ban
www.markers.hu

Mi következik mindebből? Mivel a BUX index grafikonján az eddigi emelkedő csúcsok és mélypontok jellemezte emelkedő trend a legutolsó legális mélypont elesésével megtört, elvileg mostantól a csökkenő trend az úr. Ez azt jelenti, hogy mindaddig alacsonyabb mélypontok és csúcsok kialakulására kell számítani az indexben, amíg a pozitív fordulatról jelzés nem érkezik. Ez pedig az lenne, ha egy korábbi legális csúcsot áttörne felfelé az index, ennek pontos értékéről azonban egyelőre korai lenne nyilatkozni, hiszen még a mostani esésben a mélypont sem alakult ki a mutatóban.

A napi zajokat kiszűrve a blue chipek technikai képe nem változott hónapok óta. Richter - medve, Magyar Telekom - medve, Mol - medve és végül az egyedüli, még hosszútávú emelkedő trendben lévő részvény az OTP. Annyit történt, hogy az osztalékszelvények levágása után néhány részvényben lejjebb kerültek a hosszútávú trend szempontjából meghatározó szintek.

Fontos szint a Richterben
www.markers.hu

A Richter esetében a bűvös érték, amint azt korábban megírtuk 5890 forint. Ezt kéne 3 százalékkal felfelé áttörnie az árfolyamnak ahhoz, hogy ismét emelkedő trendbe kerüljön a részvény. Ez a szint azonban a múlt héten megállította a gyógyszerrészvény menetelését, így itt maradt a lefelé tartó trend.

A Mol esésében az osztalék is szerepet játszott
www.markers.hu

A Molnál annyit történt, hogy a fent említett kritikus szint 3092,5 forintra csúszott le az osztalékfizetés miatt.

A Telekomnál is lejjebb jött a kritikus szint
www.markers.hu

A Magyar Telekom esetében szintén osztalékfizetés történt, itt most 448 forint tekinthető az emelkedő és csökkenő trend szempontjából a kritikus értéknek.

Az OTP az utolsó emelkedő trendben lévő részvény
www.markers.hu

Az OTP-nél viszont a nagy esés ellenére még mindig nem kell temetni az emelkedő trendet, itt ebből a szempontból a kritikus szintnek a 9830 forint tekinthető. Ugyanakkor nem árt észben tartani, hogy utoljára május 24-én forognak osztalékszelvénnyel a bank részvényei. A szelvény levágást követően ez a szint közel 221,35 forinttal, praktikusan 222 forinttal lejjebb kerül majd, 9608 forintra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK