Jól járnak a kisbefektetők az idén is az állampapír-befektetésekkel, számos lakossági állampapír kamata emelkedik ugyanis az idén. A KSH ugyan a szokásosnál valamivel később, csak 15-én kedden teszi közzé a friss inflációs adatokat, a szakemberek azonban arra számítanak, hogy 3 százalék körül alakul majd a pénzromlás üteme. Az előrejelzések 2,7 - 3,2 százalék között szóródnak egyébként, de mindegyik magasabb a 2017-es 2,4 százalékos átlagnál.

Ez pedig jó hír azoknak, akik inflációt követő kamatozású állampapírokban tartják a pénzüket. Sokan vannak: az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint tavaly november végén Prémium Magyar Állampapírban (PMÁP) összesen 2500 milliárd forint volt, emellett Babakötvényben is tartott még a lakosság mintegy 51 milliárd forintot.

Ez utóbbiból az új sorozatot az idén február 1. után született babák számára január végén hirdetheti meg az ÁKK, a kezdő kamat pedig az tavalyi átlagos infláció plusz 3 százalékpont lesz, vagyis akár a 6 százalékot is elérheti. Február elején lesz egyébként a 2032-ben lejáró kivételével a többi Babakötvény-sorozat kamatfordulója, akkortól ezek kamata is várhatóan emelkedni fog. A 2032-es kötvény kamatperiódusa decemberben jár majd le, annak a kamata csak az év vége felé ugorhat meg.

PMÁP-sorozatok
SorozatKamatprémium (%)Jelenlegi kamat (%)
2020/I46,4
2020/J3,55,9
2020/K1,754,15
2021/I3,255,65
2021/J1,253,65
2021/K1,13,5
2022/I2,254,65
2022/J24,4
2023/I1,53,9
2023/J1,43,8
2024/I1,74,1
Forrás: Napi.hu-gyűjtés, ÁKK


A PMÁP-ok közül az első, amelyiknél kamatemelés várható, a 2023/I sorozat lesz márciusban, ennek a kamata várhatóan 4,5 százalék körül alakul majd. A többi PMÁP kamata is 4 százalék fölött lesz majd bőven, bár vannak olyan korábban kibocsátott kötvények, amelyek akár 6-7 százalék körüli kamatot is adnak majd az idén. A 2020/I sorozat például 4 százalékkal fizet magasabb kamatot az előző évi átlagos inflációnál, vagyis akár 7 százalékos kamatot is kaphatnak majd, de a 2020/J befektetői is 6,5 százalék körüli kamatot kaphatnak az utolsó kamatperiódusukban, a 2021/I-vel rendelkezők szintén arra számíthatnak, hogy 6 százalék fölött lesz a kamatuk az októberi kamatfordulót követően.

Az óriáskamatoknak azonban csak azok örülhetnek, akik még évekkel ezelőtt jegyeztek a megfelelő inflációt követő kötvényből. Jelenleg a PMÁP-sorozatok közül már csak a 2021/K és a 2024/I sorozatokból lehet vásárolni, előbbi 1,1, utóbbi 1,7 százalékos a kamatprémiumot fizet a befektetőknek.

A rövid lakossági állampapírokkal egyelőre nem lehet felülmúlni az inflációt. A Féléves Magyar Állampapír mindössze 2, az Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP) pedig 2,5 százalékos kamatot fizet évente. Ezek a bónuszok is sokkal magasabbak persze annál, amit egy bankbetéttel elérhetnek a befektetők. Az ÁKK az eddigi tapasztalatok szerint akkor emeli csak ezeknek az állampapíroknak a kamatát, ha lanyhul irántuk az érdeklődés.

Tavaly nyáron már volt ilyen, a lejáró mennyiségek nem újultak meg, akkor az ÁKK fél százalékponttal emelte a kamatokat. A lakosság a múlt héten a féléves állampapírból több mint 13 milliárd, az egyévesből pedig 80 milliárd forintnyit vásárolt, ami tetemes mennyiség ugyan, nem érte el a meghirdetett, vagyis az éppen lejárt volument. Ha ez a tendencia tartós marad, az ÁKK kénytelen lesz lépni. Annál is inkább, mivel az intézmény az idén is 800 milliárd forintos bővüléssel számol a lakossági állampapírok piacán. Igaz, ebbe beleszámít majd az új nyugdíjcélú állampapír is, a NYEMÁP.

A Kétéves Magyar Állampapírok (2MÁP) kamata is követi a pénzromlás ütemét. Az ÁKK tavaly nyáron 2,5-ről 3 százalékosra emelte a kamatukat, a tavaly decemberben kibocsátott legújabb sorozat éves kamata pedig már 3,25 százalék. Áprilisban azonban komoly kihívással nézhet szembe az államadósság-kezelő, lejár ugyanis az első 2MÁP sorozat, amelyben rekord összeg, 186 milliárd forint van - háromszor-négyszer annyi, mint a többi 2MÁP-sorozatban -, és ennek nem lesz könnyű a megújítása.

Az is kérdés, mit kezd az ÁKK a Bónusz Magyar Állampapírokkal (BMÁP). Január utolsó hetében három sorozat értékesítése is kifut elvileg. Az egyéves diszkontkincstárjegyek (dkj) hozamát követő állampapírok értékesítését egy éve hirdették meg, de a dkj-hozamok alacsonyak maradtak, a befektetők pedig alig vásároltak a BMÁP-ot. Bő 10 hónap után november végén a három sorozatban összesen nem volt még 5 milliárd forint sem. Sok babér pedig a jövőben sem terem majd ezeknek a kötvényeknek, hiszen a kamatuk nem csak a PMÁP-okétól marad majd el, de a 2MÁP-pal sem veszi majd fel a versenyt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!