Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A blue chipek közül Telekom állt az élre, a távközlési papír 1,3 százalékkal 932 forintra erősödött, míg a korábbi éllovas, a 9483 forinton tetőző OTP 9370 forinton zárt, 0,8 százalékos többlettel. A végére a Richter lendülete is elfogyott olyannyira, hogy a jellemzően 38 000 közelében forgó gyógyszerpapír esésbe váltott, és 0,1 százalékos veszteséggel 37 610 forinton landolt. Ugyanekkora mínusz jutott a bő fél órával zárás előtt 26 600 alá is benéző, a kereskedést végül 26 725 forinton befejező Molnak is. Szektortársához hasonlóan zárásra került meredek lejtőre az Egis, ám itt a visszafogott gyengülés után 3,1 százalékos zuhanással 22 100 forinton jöttek létre az utolsó kötések, amivel a papír a nap vesztese címet is kiérdemelte. A legtempósabb áremelkedést a Forrás-törzsrészvények és az Orco-papírok mutatták fel: előbbi instrumentum 4,8, utóbbi 3,3 százalékkal drágult. A Fotex szintén emelkedett, 1,7 százalékkal 998 forintra, míg az FHB 0,4 százalékkal 2060 forintra vékonyodott. A technológiai szektorban az elmúlt napokban látványosan dráguló Freesoft ismét erősödött, ezúttal 1,7 százalékkal 3660 forintra, de északnak vette az irányt az 1,0 százalékos többletet felmutató econet.hu és a 0,4 százalékkal emelkedő Synergon is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!