Vesztésben a nyugat-európai részvényindexek

Tempós negatív korrekcióval zártak pénteken a vezető nyugat-európai részvényindexek, a mutatókat nem kis részben a gyógyszerpapírok húzták le.
Ádám Viktor, 2004. december 17. péntek, 18:44
Fotó:

A gyógyszerszektorban az AstraZeneca és az amerikai Pfizer okozott csalódást. A Pfizer bejelentette, hogy az ízületi gyulladás csökkentésére szolgáló, a cég egyik vezértermékének számító Celebrexről kiderült, azoknál a betegeknél, akiknél - kísérletképpen - rákmegelőzés céljából alkalmazták a készítményt, a placebót szedő kontrollcsoporthoz képest kétszer gyakrabban fordult elő szívroham. Az AstraZeneca pedig azt közölte, hogy tüdőrák-gyógyszere a kísérletek szerint nem javítja a betegek életkilátásait. Az olajár-emelkedés szokás szerint csak az olajiparban érdekelt cégek részvényeinek tett jót, általánosságban viszont a profitkilátások körüli aggodalmakat növelte, de a süllyedés irányába hatott a tengerentúli részvényindexek gyengülése is. Frankfurtban a leggyengébben a techszektor képviselői szerepeltek, de bőven két százalék feletti mínuszt hozott össze az E.On is. Ez utóbbi esetében a tőzsdézők rosszkedvűen vették tudomásul a cég terveit: az E.On a következő három évben 18,7 milliárd eurót fektet be, amivel főként Közép- és Kelet-Európában javítja piaci pozícióját, márpedig ez az invesztíció a szabad cashflow apadásával jár.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK