A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Közel 12 milliárdos veszteségről számolhat be az OTP a hét utolsó napján megjelenő gyorsjelentésében az elemzői konszenzus szerint. A szektor hazai vezető szereplője a várakozások alapján csaknem 43 milliárd forintot bukott a végtörlesztésen, amit némileg szépíthetett a szintén a végtörlesztéshez kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Banktól árverésen vásárolt devizán keletkezett 2,8 milliárdos nyereség.

Az elemzők egy 4,2 milliárd forintra becsült goodwill-leírással is számolnak (amiből egyértelműen kitűnik, hogy azzal az 51 milliárdos goodwill-leírással, amit egy korábbi Merrill Lynch-elemzés az ukrán leánybankhoz kapcsolódóan feltételezett, nem kalkulálnak). Ezenfelül az előző negyedévihez hasonló, 7,2 milliárdos tételt jelenthet az időszak során a pénzügyi szervezetek különadója. Utóbbin szépít az a több mint 13 milliárd forint, amit a bank a végtörlesztés miatt a bankadóból visszaigényelhetett. Így összességében az elemzők 38 milliárd forintra becsülik az egyszeri tételek hatását a bank gazdálkodására, amivel a rendes gazdálkodástól várt 26,4 milliárd forintos konszolidált eredmény csökkenhetett az utolsó negyedévben, 11,8 milliárdos veszteségbe fordítva a végső eredményszámot.

A bank összes bevétele (206 milliárd) és a nettó kamatbevételek (161 milliárd) az elemzők szerint négy-négy százalékkal emelkedhettek az előző év hasonló időszakához viszonyítva, ugyanakkor az előző negyedévhez képest ez a bővülés már csupán egy százalékot tehetett ki. A kockázati költségek ugyanakkor ennél nagyobb arányban, 6 százalékkal (az előző negyedévhez képest 13 százalékkal) nőhettek, összegük meghaladhatta a 67 milliárd forintot. A működési költségek növekedése 7 százalék lehetett az előző év hasonló időszakához viszonyítva, a nettó díjak és jutalékok összege viszont inkább szinten maradhatott.

Az elemzői becslések alapján tehát meglehetősen gyenge negyedév várható az OTP-től, ugyanakkor a bank már sokszor szolgált meglepetéssel gyorsjelentésében.

 

Negyedik negyedéves eredménykonszenzus
(millió forint)2010. IV. n.-év2011. III. n.-év2011. IV. n.-év várt
Konszolidált számviteli adózott eredmény17 42635 165-11 284
Pénzügyi szervezetek különadója-14 746-7 241-7 221
Végtörlesztésből adódó veszteség0-1 868-42 986
Devizahitelek előtörlesztéséhez az MNB-től vett deviza eredménye01 4372 768
Bankadó-visszatérítés végtörlesztés miatt0013 166
Konszolidált adózás utáni eredmény (korrekciós tételek nélkül)32 05842 53426 389
Adózás előtti eredmény38 47462 25236 510
Működési eredmény egyedi tételek nélkül102 074112 307104 159
Kockázati költségek összesen-63 600-58 339-67 327
Társasági adó-6 416-19 717-10 121
Forrás: OTP Bank Nyrt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!