Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lap szombati számában közölt interjúban az igazgatósági elnök kifejtette: idei eredményük az árcsökkentés és a közműadó miatt várhatóan mínuszba fordul. Az ügyfeleik üzembiztos és balesetmentes ellátásához szükséges beruházásokat továbbra is véghezviszik, a nagyszabású fejlesztéseket azonban a hiányzó bevételek miatt leállítják. "Utóbbi miatt kevesebb magyarországi alvállalkozóval tudunk leszerződni, emiatt a kis- és közepes vállalkozói szegmensben valószínűleg számos munkahelyet kell majd leépíteni" - mondta.

Arra a felvetésre, hogy a kormány szerint az energiaszolgáltató cégeknek bőven vannak tartalékaik, tekintve, hogy hosszú időn keresztül extraprofitot halmoztak fel, azt válaszolta, az Elmű és az ÉMÁSZ tőzsdei vállalkozások, eredményeik publikusak, s még soha senki sem mutatott ki "extraprofitot" vagy pláne szabálytalanságot náluk. "Ezért is örülnék, ha a kormány által kijelölt könyvvizsgáló cég vagy az Állami Számvevőszék is áttekintené az adatainkat" - mondta.

Hozzátette: a hálózati üzletágban és az egyetemes szolgáltatásban megtermelhető nyereséget az állam szabályozza, tehát eleve nem érhető el extra nyereség. A kilencvenes évek közepén befektetett vételár a mai napig nem térült meg.

Felvetette ugyanakkor: ha Magyarországon jelenleg a legnagyobb áfakulcs terheli az energiaszolgáltatást, nem kellene-e az államnak is tennie a rászorult energiafogyasztókért?

Marie-Theres Thiell beszélt arról is, hogy a magyarországi villamosenergia-árak önmagukban nem kimagaslóak, jóval az európai átlag alatt vannak. Az igazi eltérés a hazai és külföldi jövedelmek között van. Ezért jelent a magyar fogyasztó számára az európainál lényegesen kisebb béréhez képest a viszonylag olcsó hazai villamos energia is nagyobb terhet - mondta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!