Veszteséges napot zárt Európa, Amerika is délnek tartott

A vezető nyugat-európai indexek veszteségben zártak kedden az olajárak esésének és a vegyes vállalati eredményeknek köszönhetően.
MTI, Napi.hu, 2015. október 27. kedd, 20:30
Fotó: Reuters

Az FTSE-100 0,8, a DAX és a CAC-40 1 százalékos buktával zárta a keddet, a Stoxx Europe 600 indexe szintén 1 százalékot gyengült. A periférián csak Athén volt a kivétel, miután az ASE 1,3 százalékos emelkedéssel tudott zárni szemben a milánói FTSE MIB 1,2 és a madridi 1,5 százalékos esésével.

A keddi olajáresés miatt az OMV 5,3, a Tullow Oil 4,7, a spanyol Repsol 3,9, a BP 1,1 százalékot bukott - utóbbi annak ellenére zárt veszteségben, hogy az elemzői várakozásoknál jobb számokat közölt gyorsjelentésében.

A gyorsjelentők között volt a Novartis is, amely szintén nagy buktával, 1,6 százalékos mínusszal fejezte be a napot, miután a profitja 42 százalékkal zuhant.

A német vegyipari cég,a BASF 4,2 százalékot esett, miután az idei kilátásait visszavágta a globális gazdasági növekedésre, az alacsony olajárakra és az orosz OAO Gazprommal kötött swap-ügyletére hivatkozva.

Ehhez jöttek még új adatok, amelyek tengeren innen és túl ismét lassulást jeleztek a hitelezésben és a gazdasági teljesítményben.

A hatszáz legnagyobb piaci értékű európai vállalatnak eddig a 22 százaléka adta közre harmadik negyedévi eredményeit, és ezeknek a 63 százaléka érte el vagy teljesítette túl az elemzők jóslatait. Egy hete a pozitív arány még 69 százalékos volt, 6 százaléknyi cég beszámolója után.

Amerikában is veszteségre álltak a fő indexek az európai tőzsdezárást követően: a Dow 0,2, az S&P-500 0,4, a Nasdaq 0,2 százalékos mínuszban járt közép-európai idő szerint fél 9 körül.

A tengerentúlon befektetők főleg az Apple pénzügyi negyedik negyedéves gyorsjelentésére vártak. A vállalat a várakozások szerint 1,88 dolláros egy részvényre eső nyereségről jelent az előző évi hasonló időszakban adott 1,42 dollárhoz képest.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 46,61 dollár volt, 93 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 9,25 dollárral 437,25 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0139 dollárral 1,2740 dollárra csökkent az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1166,73 dollár volt a hétfő esti 1166,05 dollár után azonnali szállításra Londonban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK