Veszteséggel nyitott New York, csökkent az olaj ára

A keddi csökkenés után mérsékelten tovább süllyedtek a vezető indexek a New York-i tőzsdéken.
MTI, 2016. november 2. szerda, 15:45
Fotó: MTI/AP

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,09 százalékkal, az S&P 500 0,08 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,04 százalékkal csökkent a nyitást követő percekben.

A többnyire Hillary Clinton mellett elkötelezett piacokat nyugtalanítja, hogy a demokrata elnökjelölt mail-ügye miatt szorosabbá vált a verseny Clinton és Donald Trump között, sőt néhány közvéleménykutató intézet szerint Trump 1-2 százalékponttal vezet. A befektetők óvatosak, az amerikai tartalékbank monetáris politikai döntéshozó testületének döntését várják, amelyet este hoznak nyilvánosságra. A piacok majdnem biztosra veszik, hogy a Fed nem nyúl a kamatokhoz néhány nappal az elnökválasztás előtt, annak azonban már közel 80 százalék esélyt adnak, hogy a bank decemberben egy év után ismét fölemeli az irányadó kamatot.

Kedden gyengüléssel zárt New York. A DJIA 0,58 százalékkal, az S&P 500 0,68 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 0,69 százalékkal csökkent.

Az olajárak tovább estek. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) kívül álló termelők a nagy exportőrök bécsi értekezletén nem vállaltak egyértelmű kötelezettséget a termelés befagyasztására vagy csökkentésére, mert úgy vélik, hogy az OPEC-nek először a kartellen belül kell rendeznie sorait. A termelők abban megállapodtak, hogy az OPEC november 30-án kezdődő szokásos féléves értekezlete előtt ismét találkoznak. Addig is azonban az összes OPEC tagország annyit termel, amennyit csak tud, hogy kedvezőbb kiinduló pozícióban legyen az esetleges termelés-csökkentéskor.

Megrázkódtatást okozott az is, hogy az American Petroleum Institute (API) szakmai szervezet közölte, hogy az október 28-ával végződött héten 9,3 millió hordóval nőttek az amerikai olajtartalékok, kilencszer annyival mint ahogy a Reuters által megkérdezett elemzők prognosztizálták.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordójának (159 liter) ára 71 centtel 45,96 dollárra csökkent. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus ára 72 centtel, 47,42 dollárra süllyedt.

A dollár gyengült, az euró kora délután 1,1090 dollár körül forgott.

Az arany ára az amerikai választások kimenetele körüli bizonytalanság miatt egy havi csúcsra emelkedett. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1296,66 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,7 százalékkal magasabban, mint kedden.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK