A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,65 százalékkal, az S&P 500 0,75 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,78 százalékkal esett a nyitást követő percekben.

Az amerikai tartalékbank (Fed) monetáris politikai döntéshozó testületének (FOMC) szeptemberi üléséről készült jegyzőkönyv megerősítette azokat a várakozásokat, hogy a Fed decemberben elszánja magát a kamatemelésre. A piacokon most már 70-75 százalék esélyt adnak annak, hogy a Fed decemberben emeli az irányadó kamatot.

Rontja a hangulatot, hogy szeptemberben Kína külkereskedelmi mérlegének aktívuma hat hónapja a legkisebbre csökkent. Az export 10 százalékkal csökkent a várt 3 százalékkal és az előző havi 2,8 százalékkal szemben. Az import 1,9 százalékkal esett vissza szeptemberben, míg augusztusban még 1,5 százalékkal nőtt. Elemzők az import egy százalékos emelkedését várták.

Az árfolyamokat a következő hetekben főleg a negyedéves vállalati eredménybeszámolók fogják mozgatni. Az elemzések nem ígérnek sok jót, a Thomson Reuters becslése szerint az S&P 500 indexben szereplő vállalatok összesített nyeresége 0,7 százalékkal esett a harmadik negyedévben, ez már az ötödik egymást követő negyedév lenne, amikor csökkent a profit. Szerdán vegyesen zárt New York. A DJIA 0,09 százalékkal, az S&P 500 pedig 0,11 százalékkal emelkedett, a Nasdaq Composite viszont 0,15 százalékkal csökkent.

Az olajár kissé emelkedett. A jegyzések először nyomás alá kerültek, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete szerdán közölte, hogy szeptemberben 8 éves csúcsra, napi 33,39 millió hordóra emelkedett a kartell termelése. Az irányzatot azonban megfordította, hogy Kína importja rekordot döntött, a bevitel napi 8,04 millió hordóra emelkedett, 18 százalékkal haladta meg a tavaly szeptemberit.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordójának (159 liter) ára 3 centtel 50,21 dollárra emelkedett. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus ára 10 centtel, 51,91 dollárra nőtt.

A dollár árfolyama alig változott, az euró kora délután 1,1030 dollár körül forgott.

Az aranypiac megszilárdult. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1257,09 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 3 dollárral magasabban, mint egy nappal korábban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!