Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A CIB szerint sikeres volt a társaság terjeszkedésének első lépése, a szlovák piacon történt megjelenés, s hasonlóan jó sztori a magyar és a lengyel piacra való belépés. Ugyanakkor a romániai terjeszkedés egyelőre kevéssé tekinthető ígéretesnek, ami az ország relatíve kisebb egy főre jutó GDP-jének és alacsonyabb motorizációs szintjének tudható be. Az elemzés összességében úgy véli, hogy a cég előtt a következő három évben jelentős növekedési lehetőségek állnak, amihez a sikeres részvénykibocsátásnak köszönhetően a források is biztosítottnak látszanak. Mintegy 1,5-2 millió eurós extra jövedelmet jelenthet a társaság számára - akár még az idén - az ingatlanok átértékelése. A 2,48 eurós célárfolyamot 20 százalékos diszkontráta alkalmazásával számolták ki, ez a diszkontráta azonban a következő évek teljesítményét és egy esetleges újabb részvénykibocsátást követően csökkenhet. Az ingatlanátértékelés hatásait figyelmen kívül hagyva az elemző a tavalyi 7,06 millió eurós profit után idén 8,45 milliós, jövőre 11,3 millió eurós nettó eredményt vár.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!