Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Háttérbe vonulnak az alapítók, Tibor Dávid elnök és Ács Balázs alelnök lesz, míg a vezérigazgatói teendőket január 1-jétől Piry László veszi át. Ő korábban a Mol Nyrt.-nél töltött be kiskereskedelmi ügyvezető igazgatói posztot, korábban az Unilevernél és a Dow Chemical-nél dolgozott.

Tibor Dávid a cég idei teljesítményéről elmondta, a fokozódó verseny és az üvegszövet esetében a saját gyártású termékekre való átállás azt jelentette, hogy a forgalmazott idegen termékek már nem járultak hozzá az árbevételhez, míg a saját termékekből még nem volt elég. A javuló piac eközben a verseny erősödését is okozta, így a társaság árbevétele a korábbi 83,5 millió euróról az idei év végére várhatóan 80 millió euróra, adózott eredménye pedig 2,6 millióról 2,3 millió euróra esik vissza. Az EBITDA a korábbi 5,1 millió euró helyett várhatóan csak 4,8 millió euró lesz.

Kép: Tibor Dávid, Piry László, Ács Balázs

Jövőre ugyanakkor már újra 2,6 millió eurós adózott eredményt és 85 milliós árbevételt vár a Masterplast. A folyamatosan javuló környezetben az idén visszaesést mutató teljesítmény jövőre meghaladhatja a tavalyi szintet és 2020-ra már meghaladhatja az ötmillió eurót a cég várakozásai szerint.

A piaci környezetre vonatkozó várakozások szinte minden piacra vonatkozóan nagyon pozitívak a Masterplastnál. A hazai piaci tekintetében különösen kiemelkedő, a beinduló újlakás-építések miatt a társaság hazai piacán 50 százalékot meghaladó növekedéssel számol. Tibor Dávid ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az építkezések a bevezetett kedvezmények miatt már a téglagyártásban láthatóak, nekik ugyanakkor várhatóan a jövő tavasszal indulhat be az értékesítésük. A külpiacokon is fokozatos javulást vár a társaság bár ott egyiken sem ilyen mértékűt.

A folyamatosan javuló eredményeket a piac javulása mellett a cég a vezetés megújításával, szervezeti átalakítással és a jövőre már induló új ösztönzési rendszerrel kívánja elérni. 2017-re már új mrp-rendszerrel kívánják az alkalmazottakat ösztönözni és szervezeti átalakításokra is sor kerül a társaságnál. Fokozatosan nőni fog az üvegszövet gyártás is, az idei 25 millió után jövőre már 45 millió négyzetmétert, 2018-ra pedig már 70 millió négyzetmétert terveznek gyártani. Tibor Dávid a jövő évi célokról elmondta, hogy szeretnének a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájába kerülni.

A szerző rendelkezik Masterplast részvényekkel.

(A fenti MTI-képen a Masterplast szabadkai gyára látható.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!