A két vállalat szerdán kiadott közleménye szerint a ViacomCBS nevű új társaságban a CBS részvényesei 61 százalékos, a Viacomé pedig 39 százalékos részesedéssel bírnak. Együttesen több mint 140 ezer tévésorozat-epizód és 3600 film tulajdonjogát birtokolják.

A CBS és a Viacom többségi tulajdonosa a milliárdos médiamogul, Sumner Redstone és lánya, Shari által birtokolt National Amusements holding.

A Viacom 1999-ben vásárolta fel a CBS-t, majd 2005-ben ismét kettéváltak. Az újraegyesítéssel az a cél, hogy a jobb együttműködés révén egy versenyképesebb vállalatot hozzanak létre a mammutcégek által uralt médiaiparban a fogyasztói szokások változásainak közepette.

A ViacomCBS piaci tőkeértéke nagyjából 30 milliárd dollár lesz, még mindig jóval kevesebb a riválisokénál. A Netflix piaci tőkeértéke 136 milliárd, a Walt Disney-é 245 milliárd, a Comcasté pedig 193 milliárd dollárra rúg. A fúzió bejelentése után a Viacom árfolyama 2,4 százalékkal 29,21 dollárra, a CBS-é pedig 1,4 százalékkal 48,7 dollárra nőtt a New York-i tőzsde elektronikus kereskedésében.

A versenyhatóságok engedélye megszerzése után, várhatóan még az év vége előtt lezárják az ügyletet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!