Ahogy múlt az idő, reggel óta úgy lanyhultak a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A forgalom 80 százalékát az OTP kötések adják, a bankpapír 1540 forintig jött vissza a reggeli 1580 forint feletti szintekről. A Mol 9185 forinton, 5 forintos pluszban áll, a Magyar Telekom jegyzése 558 forintig csökkent, ami két forinttal, fél százalékkal alacsonyabb hétfői záróáránál.

A Richter majdnem 500 forintot esett, röviddel dél után 24 500 forinton cserélt gazdát, az Egis picit emelkedett, 9995 forinton vettek belőle utoljára. Ezzel véget is ért a 10 millió forintnál nagyobb forgalmat bonyolító papírok sora, ha ilyen marad a likviditás, a brókercégek egy jó részének el kell gondolkodnia jövőképén.

Mordor ura ma is szomorú lehet, az Orcok (legalábbis az Orco részvények) több mint 8 százalékkal zuhantak, s immár csak 900 forintot érnek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!