Villámkrach (flash crash) játszódott le a ma hajnali kereskedésben a fontosabb ázsiai devizapiacokon. A világ egyik legfontosabb devizapárja, a dollár/jen keresztárfolyam 3,7 százalékos kilengést produkált az erősebb jen irányában, eközben a kínai gazdaság egyik fokmérőjének tartott ausztrál dollár 3,5 százalékkal zuhant az amerikai dollárral szemben. Ez utóbbi ezzel évtizedes mélyponton járt.

A Financial Times tudósítása szerint a szokatlan mozgásokért egyszerre több dolog is felelős lehet.

Egyrészt a befektetők körében amúgy is egyre nagyobb az aggodalom a világgazdaság idei növekedési kilátásaival kapcsolatban,  s erre tett rá egy lapáttal az Apple tegnap esti profit-warningja, amely alaposan megtépázta az amerikai cég ázsiai beszállítóinak részvényárfolyamát. Ráadásul az újévi kereskedésben amúgy is alacsonyabb a forgalom a devizapiacokon, s emiatt nagyobb eséllyel alakulhatnak ki szélsőségesebb árfolyammozgások.

stooq.com

Az Apple profitfigyelmeztetése a lap szerint újabb jel lehetett arra nézve, hogy a kínai gazdaság komolyan lassulhat az idén. A kínai gazdasággal kapcsolatos félelmek már tegnap felerősödtek, az ország feldolgozóipari beszerzési-menedzserindexe 19 hónap óta első ízben csökkent a zsugorodást előrejelző 50 pontos küszöb alá.

A flash crashben elszenvedett veszteség egy jó részét hamar ledolgozta az ausztrál deviza, s eközben a jen is hamar visszagyengült a kilengés után, ez a lap által megkérdezett szakértők szerint arra utal, hogy a mozgás kiváltói között algoritmikus kereskedési rendszerek is szerepet játszhattak.

Tai Hui, a JPMorgna Asset Management szakértője szerint a befektetők a közeljövőben nagyon érzékenyen reagálhatnak a szerdaihoz hasonló kedvezőtlen hírekre, s arra számít, hogy a megnövekedett volatilitás még egy jó ideig megmaradhat a piacon. Felhívta a figyelmet, hogy az amerikai tőzsdék is eléggé volatilissé váltak, s ez alól az ázsiai pénzpiacok sem vonhatják ki magukat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!