Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magasabb forgalmú hónapokban azonban a 46 százalékban interneten keresztül kereskedő háztartások hozták a többletforgalmat. A forgalom óriási mértékben esett vissza − a 2010-es 21,7 milliárd forintról tavaly 15,2 milliárd forintra zsugorodott az átlagos napi forgalom −, ami tükröződött a BÉT adataira előfizetők számában is: 9 százalékkal szűkült a kereskedési adatok végfelhasználóinak köre. Az azonnali piacon havonta átlagosan 217 ezer tranzakció jött létre (6,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban). Az adatokból kiderül az is, hogy a forgalom 97,5 százaléka koncentrálódott az öt blue chipben, az OTP pedig egyeduralkodó volt 62,8 százalékos részesedésével.

 

Nehéz volt a tavalyi év, hiszen a részvényárfolyamok és a forgalom is visszaesett, ám az idei év sem lesz túl kedvező − írja közleményében a magyar, szlovén, cseh és osztrák tőzsdét összefogó Közép- és Kelet-európai Tőzsdeszövetség (CEESEG). Michael Buhl és Heinrich Schaller, a CEESEG vezetői szerint újabb volatilis év elé nézünk − olvasható a szervezet által kiadott közleményben. A tőzsdeszövetség szerint azonban így is a régió kereskedési forgalmának felét bonyolította le a négy börze.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!