Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A várakozások szerint az Európai Központi Bank (ECB) akár egy intézkedéscsomagot is bejelenthet a jövő hónapban, amely további monetáris lazítást jelentene, azonban sokan attól tartanak, hogy egyes tervezett lépések, mint például a negatív betéti kamat visszafelé sülhetnek el - derül ki a CNBC.com témában készült összefoglalójából.

Az ECB már 18 hónapja beszél ilyen lépésekről, de eddig nem történt semmi - mondta Mark Wall, a Deustche Bank helyettes vezető közgazdásza. Úgy emlegetik, mintha egy töltött fegyver lenne a kezükben, s amint szóba kerül, azonnal igyekeznek mindenkit biztosítani arról, hogy nem félnek használni. A gyakorlat eddig mást mutat - tette hozzá.

Az ECB betéti kamata már jelenleg is nulla, s ha most újabb 10 százalékos csökkentés következne, az azt jelentené, hogy az európai központi bank díjat számítanak fel a bankoknak a nála parkoltatott pénzek után. Wall szerint azonban egy negatív betéti kamatláb bevezetése önpusztító hatásokkal járna. Mint mondta, a világon eddig elég kevés helyen próbálkoztak ezzel, s egyelőre nem túl jók a tapasztalatok. Dániában például kifejezetten sikertelennek volt tekinthető a negatív kamatlábbal való kísérletezés.

A központi bank azért készül további lépéseket tenni az enyhítés irányában, mivel az európai gazdaság kilábalása nem halad a kívánt ütemben. Az euró túl erős, s az infláció aggasztóan alacsony szinten ragadt, s eközben a térség ecxportja sem teljesít igazán jól. Bár áprilisban az eurózóna éves inflációja némileg emelkedett, 0,7 százalékra, azonban ez még mindig jelentősen elmarad az ECB által célnak tekintett 2 százalékos szinttől. Eközben a bankok részéről a kockázatkerülő magatartás vált jellemzővé, s ez a hitelezési aktivitás csökkenését vonta maga után.

Dánia példája azonban azt mutatja, hogy a negatív kamatszint bevezetése nem a megfelelő válasz a kérdésre. Wall emlékeztet, hogy ott a negatív kamat bevezetésekor azt a bankok nem voltak hajlandóak ügyfeleikre hárítani. Sőt a megnövekedett kiadások miatt hitelkamataikat emelték, hogy ellensúlyozni tudják a negatív hatásokat, így az intézkedés pont céljaival ellentétes hatást ért el.

Ráadásul szerinte a negatív kamat még az euró erősödésének irányába is hathatna, ha az a perifériás országok kötvénypiacaira generálna további tőkebeáramlást. Sokan ugyanis ismét szeretnének ekkor beszállni a perifériás országok kötvényei jelentette történetbe - tette hozzá.

A Deutsche Bank szakértője nem az egyedüli, aki kételkedik a negatív betétei kamat hatékonyságában. Az ANZ Bank elemzői elemzésükben úgy fogalmaznak, nincsenek meggyőződve a negatív kamatlábak hatásosságáról, de nehéz róla érdemben nyilatkozni, amíg nem látbi, hogy az ECB pontosan milyen intézkedésekkel akarja azt elérni. Boris Schlossberg, a BK Asset Management igazgatója szerint egyébként az áprilisi német fogyasztói árindexnek lehet majd kiemelt fontossága, egy nagyon alacsony érték ugyanis jelentősen megnöveli az esélyét annak, hogy az ECB lépni fog.Szerinte nem ez lenne a legjobb eszköz arra, hogy a hitelezési tevékenység bővítésére ösztökélje a bankokat, s eurógyengítő hatása is csak átmeneti lehet.

Az ANZ eközben arra hívja fel a figyelmet, hogy a lépés korlátozhatja hosszabb távon a régió tőkebeáramlását. Mindezt egy olyan pillanatban, amikor a régió bankjai saját tőkehelyzetük megerősítésén fáradozna, hogy meg tudjanak felelni a szigorodó tőkekövetelményeknek. A tőkebeáramlásra szerintük szüksége van az eurózónának a gazdasági növekedés támogatásához. Így szerintük nem valószínű, hogy az ECB ehhez az eszközhöz folyamodna.

A Crédit Agricole szakértői sem hisznek a negatív kamatláb bevezetésében. Bár ők erre 50 százalékos esélyt látnak, megjegyzik, nem kívánt mellékhatásokkal járhat a lépés, miközben nem fogja ösztönözni a hitelezési tevékenységet. Mint fogalmaznak, biztosak abban, hogy az ECB képes lenne enyhíteni a negatív kamatláb alkalmazása esetén annak káros mellékhatásait, s nem minden bank emelné hitelkamatait, hogy kompenzálja magát a veszteségekért. Abban azonban nem bíznak, hogy a negatív kamatláb önmagában elegendő ösztönző erő lenne a reálgazdaság számára, kivéve, ha az az euró árfolyamának gyengülését eredményezné.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!