A nyitásbeli 268,20 körüli árfolyamszintekről egészen 269,65-ig emelkedett az euró/forint kurzusa pénteken reggel, majd onnan újra korrigált, 269-ig, így jelenleg alig a tegnapi zárószintje felett mozog a kurzus.

A dollárért 188,65 forintot kértek a bankközin, míg a svájci frank 175,80 forintot ért.

A dollár megítélése a tegnapi sikeres amerikai állampapír-piaci aukció is jót tehetett, a zöldhasú euróval szembeni kurzusa ugyanis újra csökkenést jelzett péntek reggel, a csütörtöki 1,4291-es szintről 1,4267-ig ereszkedett le.

Tegnap 30 éves kötvényaukciót tartották az USA-ban, melyet a vártnál nagyobb érdeklődés övezett, ami többek közt annak is betudható, hogy a befektetők kezdenek óvatosan átállni a biztonságosabbnak vélt értékpapírok pártjára, kevésbé bízva a gazdaság talpra állásában - írták a Cashline szakemberei.

A tegnapi aukción a kereslet felét külföldi intézményi befektetők adták, melyek portfóliójába igen jó illeszkedik a mostani hozamszintek melletti amerikai állampapír, melyet mindenki két kézzel fog kapkodni, ha újra változik a piaci hangulat és megindul egy korrekció, hisz a régi berögződés szerint jó és biztonságos menedéket jelent részvénypiaci esések közepette, persze jótékony hatást kifejtve az amerikai gazdaság finanszírozhatóságára is - vélekedtek a szakértők.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!