A felügyelet ma közzétett határozatában kötelezi a tőzsdei társaságot, hogy tartsa be a kibocsátói jogszabályi követelményeket, különös tekintettel a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos előírásokra. A PSZÁF a feltárt tájékoztatási mulasztások miatt 2,5 millió forintos bírság megfizetésére kötelezi a céget, s egyúttal holnaptól visszállítja az econet-részvények felfüggesztett tőzsdei kereskedését. A felügyeleti határozat szerint a lefolytatott vizsgálat alapján az econet több alkalommal nem tett eleget tájékoztatási kötelezettségének. A tőzsdei társaság ugyanis egyebek mellett nem jelentette azt, az amerikai székhelyű Corporate Asset Management Llc. nevű társasággal kötött egy szerződést. Eszerint a tengerentúli cég, amennyiben sikerül megszereznie az index.hu Informatikai Rt. 30 százalékos tulajdonrészét, akkor azt 1,05 milliárd forintért eladja azt az econet.hu Rt.-nek, aki első vételárrészletet, 1,04 milliárd forintot már a szerződés napján átultalta a másik félnek. Az ügylet azonban nem jött létre, mivel az amerikai társaság nem tudta megszerezni a szóban forgó index.hu-pakettet. Ezt követően, a tranzakció meghiúsulása miatt Corporate Asset Management visszafizette a pénzt. Az econet az említett szerződéskötésről és a kapcsolódó pénzmozgásokról nem adott tájékoztatást, pedig ez kötelessége lett volna. A tőkepiaci törvény szerint ugyanis a részvénykibocsátó köteles az adott hirdetményi helyen (Magyar Tőkepiac) rendkívüli tájékoztatást adni minden olyan ügyletről, amelynek keretében alaptőkére, törzstőkére vetítve 10 százaléknál nagyobb részesedést szerez egy másik társaságban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!