Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A blue chipek mindegyike jelentős nyereséget ért el, a leginkább a Richter és a Mol tulajdonosai örülhettek. A gyógyszerpapír egész napos emelkedést követően 2,4 százalékkal 38 670 forintra értékelődött föl, míg szektortársa hasonlóan eredményes napot zárt: az Egis a délelőtti esés után megtáltosodott, az utolsó részvények már 20 300 forinton cseréltek gazdát, ami 2,8 százalékos felértékelődést takart. Az OMV által indított pert követően szerdán újabb jelentős hír tette izgalmassá a Mol-befektetők napját, az olajcég a közép- és délkelet-európai hálózatok egyesítésével egy 27 ezer kilométer hosszú szállító hálózat létrehozását javasolta, megteremtve ezzel például a Nabucco vezeték alapjait is. A papír árfolyama részben a kedvező hírnek, részben a rendkívül optimista piaci hangulatnak köszönhetően 2,4 százalékkal 25 600 forintra emelkedett. A Magyar Telekom 1,2 százalékkal 916 forintra erősödött, miközben a 13 milliárd forintos forgalmat bonyolító OTP 2,1 százalékkal 8490 forintra drágult. A bankpapír árfolyama ezzel a teljesítménnyel közel ezer forinttal haladja meg a múlt héten fölállított több hónapos minimumot. A közepes kapitalizációjú részvények közül jól szerepelt a Rába és a Fotex, előbbi 3,8 százalékkal 1948 forintra, utóbbi 3,3 százalékkal 889 forintra erősödött. Az értékelhető forgalmat bonyolító részvények közül csupán kevesen zártak a negatív tartományban, egyikük a Pannonlast volt, melynek jegyzése 1,3 százalékkal süllyedt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!