A szerdai tőzsdenap első szűk két órája után a Dow Jones ipari átlagmutatója másfél százalék körüli, 180 pontos emelkedésben tartózkodott, 12 445 pont környékén. Az S&P 500 ennél valamivel kisebb, a Nasdaq viszont 2 százalékos erősödést mutatott ugyanekkor.

A jelentősebb hétfői gyengülést, majd a keddi stagnálást követő szerdai lendület hatására a Dow több mint 200 pontos emelkedéssel közel hároméves csúcson is forgott a nyitás után.

A jó hangulathoz alapvetően hozzájárult a vártnál jobb lakáspiaci adat, illetve az Intel kedvező gyorsjelentése. A drágulásban élen járt az Intel, amely a piaci várakozásoknál jobb számokat közölt gyosjelentésében.

Bár hasonlóan pozitív adatok láttak napvilágot az IBM részéről is, azonban az éves várakozásokat a társaság az elemzők által vártnál szerényebb mértékben javította, így messze nem szerepelt olyan jól mint szektortársa. A kedvező eredmények azonban részben az Apple árfolyamára is hatottak; a cég a szerdai zárás után publikálja gyorsjelentését.

Ugyanakkor az AT&T is veszített árfolyamából, miután a pozitív profitszámokkal szemben az új szerződéseknél nagy zuhanást regisztrált a társaság.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!