Két OPEC+ tag a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy az olajországok vezetője, Szaúd-Arábia is felajánlotta, hogy további egy hónapon át 1 millió hordóval (bpd) kevesebb olajat termel ki, ahogy eddig is tették. A hír hatására több mint egy év után ismét 67 dollár fölé került a Brent hordónkénti ára, mivel a piac arra számított, hogy az OPEC+ a termelési volumen növeléséről dönt majd - írja a portál.

Tavaly rekord 9,7 millió bpd-vel csökkentette tavaly az OPEC + a kitermelést, miután a kereslet összeomlott a világjárvány miatt. Tavaly március óta még mindig mintegy 7 millió bpd-t tart vissza, ami a világ keresletének körülbelül 7 százaléka. Az önkéntes szaúdi csökkentés mintegy 8 millió bpd-t eredményez.

A lépés azért is volt váratlan, mert az elmúlt hetekben nőtt a kereslet a kőolaj iránt, ami felfelé hajtotta az árakat, de Abdulaziz bin Salman herceg, szaúdi energiaügyi miniszter szerint ez csak pillanatnyi állapot.

Az OPEC + forrásai szerint Oroszországnak áprilisban 130 000 bpd-val, Kazahsztánnak pedig további 20 000 bpd-val engedték meg, hogy növeljék a termelésüket.

A kitermelés visszafogása magasabb árakhoz vezethet, amit a hazai benzinkutakon is észlelhetnek majd az autósok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!