Öt év óta első ízben kellett a világ 500 legnagyobb vagyonkezelő cégének azzal szembesülnie, hogy csökkent a rájuk bízott pénz mennyisége. Bár a csökkenés mértéke még nem drasztikus, az elmúlt negyedévben az általuk kezelt összes vagyon értéke 1400 milliárd dollárral, 76 700 milliárd dollárra esett az év eleje óta. A csökkenést jórészt az okozta, hogy számos nagy ügyfél pénzt vont ki az általuk kezelt konstrukciókból - írja a Financial Times.

A folyamatnak már voltak tavaly is előjelei, tavaly az állami vagyonalapok összesen 46,5 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a különböző vagyonkezelő cégektől. Ezek legnagyobb része olyan országok vagyonalapjainak visszahívásai voltak, ahol az alacsony olajárfolyamok miatt nehezebb helyzetbe került a költségvetés, s ezekkel a pénzekkel igyekeztek megtámogatni az államháztartást. A lap megjegyzi, hogy a tavalyi tőkekivonások mértéke meghaladta a pénzügyi válság idején tapasztaltat.

Már nem külső kezekre bíznák a vagyont

Luba Nikulina, a piaci folyamatokról elemzést készítő Willis Towers Watson szakértője szerint a tőkekivonás jól demonstrálja a kihívásokat, amelyekkel a vagyonkezelőknek világszerte szembesülniük kell. A lassuló világgazdasági növekedés komolyan érinti a befektetések teljesítményét, eközben a vagyonkezelő cégek megbízói, a nyugdíjalapok és az állami vagyonalapok átgondolják és sok esetben át is alakítják saját működésüket. Egyre többen döntenek úgy, hogy a korábbi modell, amelyben külső szakértőkre bízták a vagyon kezelését változtatásra szorul, s házon belül próbálják meg megoldani ezeket a feladatokat.

A Calstrs, a harmadik legnagyobb amerikai nyugdíjprogram vezetői épp a múlt héten döntöttek úgy, hogy kivonnak 20 milliárd dollárnyi vagyont a külső vagyonkezelő cégek felügyelete alól. A Calstrs vezérigazgatója, Jack Ehnes elmondása szerint terveik szerint összesen 40 százalékkal csökkentenék a házon kívül kezelt vagyon nagyságát, mivel úgy találták, hogy a házon belül megoldott vagyonkezelés sokkal olcsóbb annál, alig tizedébe kerül. Ez nagyon nagy különbség - tette hozzá.

Nikulina szerint ez a trend a jövőben is folytatódni fog, s egyre nagyobb kihívás elé állítja majd a vagyonkezelő cégeket. Összesítésük szerint egyébként az amerikai vagyonkezelők által kezelt vagyon tavaly 1,1 százalékkal, 44 ezer milliárd dollárra csökkent, az európai cégeknél 3,3 százalékos volt a visszaesés, 25,1 ezer milliárd dollárra csökkent ez az összeg.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!