A német Spiegel című lap értesülése szerint jogi következményei lehetnek annak, hogy a Volkswagen konszern el akarta hitetni a közvéleménnyel, amerikai leányvállalatát hamarosan Voltswagenné keresztelik át. Az amerikai értékpapír felügyelet a SEC ugyanis vizsgálatot indított, hogy az eredetileg PR-akciónak szánt tréfa nem befolyásolta-e tisztességtelenül a cég részvényeinek árfolyamát.

A lap szerint a vizsgálat jelenleg még korai fázisban van, a felügyelet április elején fordult felvilágosításért első körben a wolfsburgi céghez. A cég is megerősítette kérdésre a vizsgálat tényét amerikai leányvállalatánál.

Emlékezetes, hogy március végén a VW amerikai leányvállalata egy sajtóközleményben jelentette be, hogy az elektromos autózás iránti elkötelezettségének jeleként Voltswagennek nevezik át a vállalatot. A sajtóközlemény alapján a médiában számos tudósítás született az átkeresztelésről, azonban a cég másnak bejelentette, hogy az egészet csak áprilisi tréfának szánták. Az amerikai sajtóterméket a német lap szerint nem nagyon értették a viccet és szándékos félretájékoztatás vádjával támadták a céget. Ugyanakkor a részvények árfolyama alig változott a kérdéses napokon.

A lap szerint a Volkswagennél az ügyet  baklövésként könyvelték el, amely a legtöbb kárt a vállalatcsoport szavahihetőségben ejtette.

A tréfa egyébként azért is ült, mivel a cég nemrég jelentette be, hogy történetének legnagyobb mértékű átalakításán megy keresztül. Ennek a stratégiának a március eleji bemutatóján azt mondták, az utóbbi években elsősorban arra törekedtek, hogy beépítsék az elektromos meghajtási technológiát modellkínálatukba, a következő időszakban pedig az autógyártás jövőjének két másik kulcsfontosságú területére összpontosítanak, az autók használatát szolgáló szoftverekre és az úgynevezett digitális felhasználói élményre.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!