Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,78 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,97 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,09 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,26 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 1,16 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 1,31 százalékkal esett.

A nyugat-európai tőzsdék zárásakor az irányadó New York-i indexek közül a Dow Jones ipari átlag 0,05 százalékos, az S&P 500-as 0,08 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,04 százalékos mínuszban állt.

A befektetők kockázatvállalási hajlandóságát megtépázta, hogy Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke kedden első kongresszusi meghallgatásán fokozatos kamatemeléseket ígért ugyan, de bizonyos kijelentéseit a piacok úgy értelmezték, hogy az eddig várt három helyett inkább négyszer emelhet idén kamatot a Fed.

Powell csütörtökön a szenátus bankügyi bizottságában arról beszélt, hogy nincsenek a gazdaság túlfűtöttségére utaló jelek, és a munkaerőpiacon még mindig van mozgástér a javulásra. Bár a 4,1 százalékos munkanélküliségi ráta azt jelzi, hogy közelít a teljes foglalkoztatottság, "nem látunk semmilyen bizonyítékot a bérek határozott emelkedésére" - mondta a Fed-elnök, hozzátéve, semmi nem utal arra, hogy a bérinfláció a gyorsulás küszöbére jutott.

Az európai vállalatok közül a nap vesztese a brit WPP, a világ vezető reklámügynöksége, amelynek árfolyama több mint 14 százalékos mínuszban is járt, de végül 8,3 százalékos veszteségben zárt. A WPP a vártnál alacsonyabb bevételről adott számot gyorsjelentésében, és a kilátásokat is óvatosan ítéli meg. A Carrefour francia kiskereskedelmi áruházlánc 6 százalékot vesztett értékéből, mert tavalyi nyereségével csalódást okozott a piacoknak.

A nap nyertese a Cobham brit technológiai cég, amelynek árfolyama 10 százalékkal nőtt. A Cobham arról számolt be, hogy tavaly nyereséget termelt, míg 2016-ban veszteséges volt a vállalat. A Peugeot francia autógyártó árfolyama 4,5 százalékkal nőtt, miután a gyorsjelentés tanúsága szerint az Opel bekebelezése mellett is rekordnyereséget ért el a cég.

A Luxottica olasz szemüveggyártó több mint 5 százalékkal drágult, miután az Európai Bizottság jóváhagyta a világ vezető szemészeti lencsegyártójával, az Essilor francia céggel tervezett, 48 milliárd euró értékű egyesülést.

Egy euróért 1,2208 dollárt adtak este fél hat után a nemzetközi bankközi piacon, 0,12 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A kriptodevizák árfolyama vegyesen alakult. A CoinMarketCap, a legnagyobb kriptodeviza adatbázis adatai szerint a bitcoin árfolyama 2,09 százalékkal, 10 776,4 dollárra nőtt. A világ második legnagyobb kriptodevizája, az ether 868,46 dolláron, 0,26 százalékos mínuszban, míg a ripple 0,9291 dolláron, 0,88 százalékos pluszban forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára több mint 1 százalékkal, kétheti mélypontra csökkent a dollár erősödése és az amerikai olajkitermelés emelkedése miatti aggodalmak hatására.

A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónkénti ára 1,28 százalékos veszteségben, 63,90 dolláron állt, míg az áprilisi szállítású WTI 1,07 százalékos mínuszban, 60,98 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,61 százalékkal, 1309,80 dollárra esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!