A londoni FTSE-100 mutató 1,27 százalékos, a frankfurti DAX-index 2,21 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,11 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Milánó 1,71 százalékos, Madrid pedig 1,05 százalékos mínuszban zárt - írja az MTI.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,61 százalékkal, 366,93 pontra, több mint hathavi mélypontra csökkent. Ilyen nagy mértékű napi csökkenésre június 25. óta nem volt példa. Az FTSE Eurofirst 300 index 1,57 százalékkal csökkent, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,66 százalékkal esett.

A nap vesztesei a technológiai és a nyersanyagkapcsolt cégek voltak, de összességében szinte minden szektor rosszul szerepelt a világgazdasági növekedés lassulását és a kamatok emelkedését övező aggodalmak erősödése miatt. A befektetők kockázatvállalási kedvét visszavetette, hogy a Nemzetközi Valutaalap kedden közzétett világgazdasági prognózisában két év óta először rontotta idei és jövő évi növekedési előrejelzését a tavasz óta erőteljesebben jelentkező kockázatokra hivatkozva.

Csak kevesen maradtak ki a szórásból

A technológiai cégek alindexe 4,3 százalékkal esett, ekkora zuhanást legutóbb a Nagy-Britannia uniós tagságáról szóló népszavazás váltott ki. A félvezetők iránti kereslet gyengülésétől megrettent befektetők a piacra öntötték részvényeiket, így például az AMS osztrák csipgyártó 5,9 százalékot, svájci vetélytársa, az STMicroelectronics pedig 5,8 százalékot veszített értékéből.

A luxuscikkeket gyártó vállalatok árfolyamát lefelé nyomták a kínai gazdaság növekedésének lassulásától való félelmek, ráadásul a Morgan Stanley alulsúlyozásra rontotta a szektor ajánlását. A világ legnagyobb luxuscikkeket gyártó vállalata, a francia LVMH árfolyama 7,1 százalékkal esett. A francia riválisok közül a Kering 9,6 százalékot, az Hermes 5,1 százalékot, míg az olasz Mocler 10,9 százalékot veszített értékéből.

Figyelemre méltó, hogy az általános eladási hullámból kimaradtak az olasz bankok, amelyek nagyjából meg tudták őrizni keddi záróértéküket, miután csökkent az olasz államkötvények hozama. Utóbbi annak köszönhető, hogy Giovanni Tria gazdasági miniszter megerősítette ugyan a költségvetési előrejelzést, de jelezte, hogy együttműködésre számít az Európai Unióval.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,39 százalékos, az S&P 500-as index 1,41 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,04 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,91 százalékos veszteségben, 83,38 dolláron, a novemberi WTI pedig 2,24 százalékos mínuszban, 73,28 dolláron forgott este háromnegyed hatkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,13 százalékkal, 1193,00 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1537 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,41 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!