Elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 21 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 64 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 20 ponttal eshet a nyitásban - írta az MTI.

Európában délelőtt hozzák nyilvánosságra az euróövezet és az EU fogyasztói árainak decemberi végleges statisztikáját, délután pedig a decemberi amerikai ipari termelési adatok, majd a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve gazdasági helyzetelemzése, a Bézs Könyv mozgathatja meg a piacokat.

Az energetikai vállalatok gyengülése és a General Electric multinacionális technológiai és szolgáltatási vállalat árfolyamának közel 3 százalékos esése zárásra mínuszba húzta a keddi kereskedés elején még újabb rekordokat döntő New York-i indexeket, aminek következményeként Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéin is csökkenésre váltottak az indexek.

A General Electric kedden jelentette be, hogy biztosítási üzletágának problémái 2024-ig 15 milliárd dollárt emésztenek fel, így a közeljövőben nem várhatnak osztalékot a részvényesek. John Flannery vezérigazgató még azt is kilátásba helyezte, hogy három részre darabolhatják fel a vállalatot.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,43 százalékos, a dél-koreai Kospi 0,25 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,54 százalékos mínuszban zárt. Kivételként a vezető sanghaji index 0,18 százalékos pluszban, de a hongkongi Hang Seng már 0,21 százalékos veszteségben állt a záráshoz közeledve.

Megállt a bitcoin és más kriptodevizák jegyzésének két számjeggyel mérhető zuhanása. A digitális devizák piacán kedden átsöprő masszív eladási hullám során volt olyan kereskedési platform, amelyen 28 százalékos mínuszban állt a bitcoin jegyzése.

Szerda reggel a bitcoin árfolyama 11 441 dolláron, 0,53 százalékos pluszban állt a Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon. Az egyhónapos lejáratú bitcoin ügyletek jegyzése a chicagói opciós tőzsdén (CBOE) 11 310 dolláron, 5,70 százalékos mínuszban, míg a chicagói árutőzsdén (CME) 11 455 dolláron, 2,64 százalékos nyereségben állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökken.

A legközelebbi, márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,10 százalékos veszteségben, 69,08 dolláron, a februári szállítású WTI pedig 0,09 százalékos mínuszban, 63,67 dolláron forgott nyolc órakor.

London kivételével kedden emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,17 százalékkal, 7755,93 pontra süllyedt, míg a frankfurti DAX-index 0,35 százalékkal, 13 246,55 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,08 százalékkal, 5513,82 pontra nőtt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,13 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,08 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,17 százalékkal emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!